ACNEWS

Visszatér az árstop a hazai boltokban

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszer rövid, de annál fontosabb kérdést fogalmazott meg közösségi oldalán, és nyomban meg is válaszolta azt.
Hirdetés
Ad image

Beszédes Facebook-posztot tett közzé Nagy Márton nemzetgazdasági miniszer február 10-én, a reggeli órákban. Bejegyzésében az árstop újbóli visszahozásának lehetőségéről értekezett, sejtelmesen.

A tárcavezető egy kérdést tett fel a közösségi médiában az alábbi felütéssel: „Jöhetnek újra az árstopok?”

Az emlékezetes gazdaságpolitikai intézkedést, a 2023. július 31-ig tartó árstopot még 2021 őszén vezette be a kormány egyes alapvető élelmiszerek körében. Annak, hogy a nemzetgazdasági miniszter újfent az árstop újraindításáról posztolt, az az oka, hogy az infláció az elmúlt hónapokban ismét az egekbe szökött. Ezen belül is drasztikussá vált az élelmiszerárak emelkedése – írja a Világgazdaság.

2024 decemberében a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal emelkedtek hazánkban, ami a tavalyi évben a legmagasabb érték volt. Idén a jegybank azzal számol, hogy januártól kezdve erősödnek a dezinflációs hatások. Ennek következtében januárban tetőzhetett az infláció. 2025 első hónapjában fizetőeszközünk romlása éves alapon 4,8 százalékos, havi bázison pedig 0,9 százalékos lehetett, ami a vállalatok kimondottan erőteljes átárazására utal.

Az árstop újbóli bevezetése nem csak hazánkban figyelhető meg. Horvátországban múlt hét péntektől harmincról hetvenre bővült az árstoppal érintett termékek köre. A korábbi listát 2023 szeptemberében határozták meg.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!