ACNEWS

Belefulladunk a strandjegyek árába

Húzós lesz egy napot eltölteni a strandon. / Fotó: Pixabay
Húzós lesz egy napot eltölteni a strandon. / Fotó: Pixabay
Már tavaly sokan drágállták a strandjegyeket, de idén még húzósabb lesz a móka. és fullasztóan drága.
Hirdetés
Ad image

Nem csak a fagyi, vagy a lángos ára szökik az égbe, de idén a jegyek 40 százalékos drágulása miatt, egy nagycsalád kétszer is megfogja gondolni, hogy hol hűtse le magát a nap égető sugarai elől menekülve.

A strandbelépők ára így 2 ezer forint fölé került az idén. Budapesten a történelmi fürdőkben pedig már 10 ezer forinthoz közelítenek az árak.

„A meghosszabbított téli iskolai szünet miatt remekül indult a január a fürdőkben is. Utána jött a szokásos holtszezon, és az első negyedév mérlege még 15 százalékos elmaradást mutat a Covid előtti időkhöz képest” – mondta Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főitkára.

„Az orosz turisták elmaradását sok gyógyfürdő megérezte és érzi még mindig miközben a külföldiek Budapestre lendületesen térnek vissza, vidéken még szemmel látható a különbség a Covid előtti és a mostani időszak forgalmában” – tette hozzá a főtitkár a VIlágggazdaságnak.

Ugyan a strandszezon még nem indult el, de lassan és fokozatosan már nyitnak a fürdőhelyek, a kültéri, termálvizes helyeken egyre több a vendég. Pünkösdre már valószínűleg az összes hely működni fog.

A teljes fordulatszámot viszont június második felében veszik fel a fürdők, június 17-étől minden szolgáltatás és kültéri medence működik majd.

A pandémiás helyzethez kapcsolódó rendelkezések egyike értelmében tavaly június végéig nem emelhettek árat a fürdők, amelyek kivétel nélkül éltek a július elsején megnyíló lehetőséggel, és jellemzően 20-25 százalékkal árazták át tavaly első lépésben a jegyeket.

Nyílnak az új helyek is

Országszerte kényszerben vannak az üzemeltetők, hiszen az áram és a vízkezelő vegyszerek brutális drágulása, valamint a minimálbér és a garantált bérminimumhoz igazodás jelentősen megnövelte a fürdők önköltségét.

„Új strandok, illetve fürdők nyílnak idén is, Berettyóújfaluban és Győrben lesz legközelebb szalagvágás. Ma már kimondható, hogy a Covidot és az energiaár-robbanást is túlélték a fürdők, amelyek rendkívül fontos élményelemek a turizmusban. Üzemeltetőváltásokra és új finanszírozási konstrukciók kidolgozására azonban több helyen is sor került, mindez éppen annak tudatában, hogy a jelentős közvetett bevételt generáló attrakciót minden településen igyekeznek megőrizni, sőt, lehetőség szerint továbbfejleszteni” – hangsúlyozta a fürdőszövetségi főtitkár.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés