Aggodalmas időszakot él a népszerű rocker, Deák Bill Gyula, a feleségénél ugyanis mellrákot diagnosztizáltak.
A 73 éves zenész és felesége nagyon komolyan vette a koronavírust, és az azzal együtt járó elzárkózást. Deák Bill elővigyázatosságból sok koncertjét lemondta, hogy még véletlenül se fertőzze meg párját, aki tüdőbeteg, ráadásul 2020-ban infarktusa is volt. A bajt azonban így sem kerülhette el.
„Az új év újabb csapást hozott, ugyanis a feleségemnek rosszindulatú daganat van a mellében. Még nem tudni semmit, csak nemrégiben derült ki. Reméljük, idejében elkaptuk a betegséget” – mondta a Blikknek keserűen Deák Bill, akit nagyon összetört a hír.
Marikával, a második feleségével gyerekkoruk óta ismerik egymást, és nagyon kiegyensúlyozott házasságban élnek. A blueskirályt azért is viselte meg borzasztóan a diagnózis, mert imádott húgát, Rózsát méhtestrákban vesztette el 2020-ban.
„Nem nagyon járunk el itthonról. Van egy kedves barátunk, aki bevásárol nekünk, illetve a fiam és a menyem is rendszeresen segítenek. Unalmas így élni, azt kell, mondjam. Napi háromszor tornázom, hogy ne gémberedjek el, de hiányoznak a rajongók is.”