ACNEWS

Szörnyű csapás: Paul Simon hirtelen elvesztette a hallását

Fotó: YouTube/Q with Tom Power
Fotó: YouTube/Q with Tom Power
Egyik pillanatról a másikra kellett átértékelnie az életét.
Hirdetés
Ad image

Az énekes-dalszerző májusban beszélt először halláskárosodásáról, és az állapota azóta sem javult. Akkor elmondta, hogy egyik pillanatról a másikra elvesztette a hallását. A problémára az orvosok sem tudtak magyarázatot adni, a zenészlegendának pedig át kellett értékelnie az életét.

A 81 éves Simon az In Restless Dreams: The Music of Paul Simon című film világpremierjén, a torontói nemzetközi filmfesztiválon is nyilatkozott a betegségéről. „Még nem fogadtam el teljesen, de kezdek beletörődni” – mondta a vetítést követő sajtótájékoztatón.

Azt is elmondta, hogy minden nap gitározik, ugyanis ezzel a hangszerrel tudja kreatívan kifejezni magát. Akkor is a zenébe menekül, ha vigaszra van szüksége, így azonban, hogy hallását szinte teljesen elveszítette, megváltozik az élete. „Egy hét múlva két gitárossal próbálok, hogy megnézzem, el tudom-e énekelni a dalaimat. Nem vagyok benne biztos, hogy a hangomat összhangba tudom-e hozni a gitárokkal” – fejtette ki.

Kiemelte, hogy kezdetben leginkább frusztrációt és bosszúságot érzett, de dühöt nem – írja az index.hu. – Abban a hitben volt, hogy ez csak egy átmeneti állapot és a probléma megoldódik majd. Azt is elmondta, hogy bizonyos dalokra már másképp gondol, és vannak olyanok is, amelyeket többé már nem akar elénekelni.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés