ACNEWS

Tom Hanks a halála után filmsorozatokban szerepelne

Fotó: Youtube
Fotó: Youtube
A mesterséges intelligencia már a filmiparban is gyökeret vetett.
Hirdetés
Ad image

Tom Hanks egyfelől örül, másfelől azonban aggódik is amiatt, hogy a mesterséges intelligencia egyre gyakrabban alkalmazott technológiává vált a filmiparban is. Adam Buxton brit humorista podcast műsorában fejtette ki a véleményét.

„Most már bárki újraalkothatja magát bármilyen életkorban, bármilyen mesterséges intelligencia vagy mélyhamisító technológia segítségével” – fogalmazott Hanks.

Ez azt jelenti, hogy a színészeknek többé nem kell a kornak megfelelő szerepekre hagyatkozniuk. Hanks el tudná képzelni, hogy egy többrészes filmsorozat a 32 éves énjét jeleníti meg. Ráadásul a technológiát akár a halála után is lehetne alkalmazni.

„Lehet, hogy holnap elüt egy busz, és ennyi, de az alakításaim örökké folytatódhatnak. Kétségtelen, hogy az emberek fel fogják ismerni, hogy ez mesterséges intelligencia, de a kérdés az, hogy érdekelni fogja-e őket”- fogalmazott a műsorban a 66 éves színész.

Persze mindez nemcsak művészi, hanem jogi kihívást is jelent. Az ügynökségek és az ügyvédek már most is szerződéseket készítenek a sztárok arcának és hangjának szerzői jogi védelmére.

Egyre több filmkészítő használ mesterséges intelligenciát

A filmiparban egyre gyakrabban alkalmaznak mesterséges intelligenciát. A cannes-i filmfesztiválon május 18-án tartja világpremierjét az Indiana Jones és a végzet kereke című film. A kalandfilmsorozat ötödik részében a mesterséges intelligenciát arra használták, hogy a 88 éves Harrison Ford hasonlítson az 1981-es „Az elveszett frigyláda fosztogatói” című filmben látott alakjára. Tom Hanks szintén az AI-nak köszönhetően fiatalodott meg digitálisan az új, „Itt” című filmjéhez.

via

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés