Az intézkedés célja a közrend, és a közbiztonság megőrzése a nyári idegenforgalmi időszakban is – írja a police.hu.
Éppen ezért a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság is arra kéri a lakosságot és a nyaralókat, hogy tartsák be előírásokat. A kulturált szórakozás és a jogkövető magatartás hozzájárul ahhoz, hogy Balatonlelle továbbra is biztonságos, nyugodt és élhető település maradjon a helyiek, és a pihenni vágyók számára egyaránt.
A rendőrség egyúttal felhívja a figyelmet arra is, hogy a szabályok megszegése esetén hatósági intézkedésre, és szankció alkalmazására kerülhet sor az önkormányzati rendeletben, valamint a szabálysértési törvényben foglaltak szerint.
A hatályos szabályozás alapján tilos szeszes italt fogyasztani:
- az utcákon,
- a tereken,
- a parkokban,
- a sétányokon,
- a játszóterek környezetében,
- valamint Balatonlelle egyéb közterületein.
A tilalom azonban nem érinti:
- a vendéglátóhelyek belső tereit,
- a vendéglátóhelyek engedéllyel működő teraszait,
- a rendezvények hivatalosan kijelölt területeit,
- a vásárok és fesztiválok helyszíneit,
- a közforgalmú strandok kijelölt területeit,
- valamint a Rendezvénytér területét.



