Nagy botrányt kavart Juncker a német Augsburger Allgemeine című lapnak adott interjúja, amit a vg.hu idéz. Nagyon dühítik őt azok, akik azonnali EU tagságot ígérnek Ukrajnának. Szerinte az aspiráns országok, így Ukrajna és Moldova uniós tagságához is belső reformoknak kell kapcsolódniuk, és minősített többséggel kell támogatni őket.
„Mindenki, akinek bármi dolga volt Ukrajnával, tudja, hogy az az ország a társadalom minden szintjén korrupt. Minden eddigi erőfeszítése ellenére még nem áll készen a tagságra, jelentős belső reformokra van szükség” – nyilatkozta az Európai Bizottság volt elnöke a német Augsburger Allgemeine című lapnak. Juncker azt is hangsúlyozta, hamis ígéreteket adni Kijevnek az uniós felvétellel kapcsolatban nem tenne jót sem az EU-nak, sem pedig Ukrajnának. Ezzel vélhetően Ursula von der Leyen EU elnöknek üzent.
„Nem kellene hamis ígéreteket tenni az ukrajnai embereknek, akik nyakig ülnek a szenvedésben” – szögezte le Juncker, aki 2014 és 2019 között irányította a Bizottságot. A Politico emlékeztetett, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság jelenlegi vezetője és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is sokkal jobban támogatja Ukrajna csatlakozását, mint Juncker – írta a vg.hu.
Annalena Baerbock német külügyminiszter is hangsúlyozta a héten, hogy Ukrajna jövője az Európai Unióban van. Szabadságunk közössége Lisszabontól Luhanszkig nyúlik majd. Utóbbi megjegyzést ostobaságnak és beteges képzelgésnek nevezte az orosz törvényhozás egyik tagja.