A milliárdos Clive Palmers nem adta fel álmát, hogy megépítse a Titanic másolatát, és elhajózzon vele a naplementébe.
Most újjáéleszti a projektet, amelyet már több mint egy évtizede kezdett el. A bányamágnás 12 évvel ezelőtt jelentette be, hogy tervei szerint újra megépíti a legendás hajót, ami a lehető legpontosabb másolata lesz az eredetinek. A Titanic II. a tervei szerint 269 méter hosszú és 32 méter széles lesz. A fedélzeten pedig 835 kabin fog a 2345 utas rendelkezésére állni a Southampton és NewYork közötti utazáson. A különbség annyi lesz a jéghegyek elkerülése mellett, hogy a legmodernebb technikával lesz felszerelve.
A 69 éves férfi most egy sajtótájékoztató keretei között jelentette be, hogy újraindítaná a grandiózus projektet. Arra a kérdésre pedig, hogy mégis miért veszi elő megint ezt a tervét, annyit felelt, hogy azért, mert van pénze megépíteni akár a Titanic tízszeresét is. „A Titanic megépítése sokkal szórakoztatóbb, mint otthon ülni és a pénzemet számolgatni” – szólt a válasz.
Az első utat egyébként még 2016-ra tervezték eredetileg, de ezt többször is el kellett halasztani. A projektet akkor vetették el majdnem véglegesen, amikor Palmer cége és egy, a gyártásért felelős kínai cég csúnyán összerúgta a port. Az új kivitelezőről még nincs hír, de valószínűleg még az idén kiválasztják. „A világ legjobb hajóépítőit, tervezőit és mérnökeit hozzuk össze a Titanic II megépítésére” – idézte Clive Palmert a Dagens Nyheter.