A 35 éves Hannes K. Bécsben dolgozik marketingszakértőként, azonban egy betegség okán mára szinte teljesen megvakult. A férfinak 2017-ben retinaleválása volt, aminek következtében mindössze a világos és a sötét között tud különbséget tenni. A látássérülése ellenére azonban most végre meg akarja valósítani az álmát: motorozni szeretne. Vásárolt is magának egy használt Harley-Davidson Electra Glide-ot. A probléma azonban egyértelmű. Ön és közveszélyes lenne, ha ilyen látással beülne a kormány mögé.
Éppen ezért a motoros klub, aminek Hannes is a tagja most sofőrt keres a férfinak. Az állásra pedig tömegek jelentkeznek. Nem véletlenül. Heti 37 órát kell dolgozni, amiért cserébe 2300 eurót (több mint 900 ezer forint) kap majd a kiválasztott sofőr. A feltételek között szerepel, hogy pontosnak és megbízhatónak kell lenni, hiszen hétvégén és ünnepnapokon is bármikor úgy dönthet Hannes, hogy menne egy kört. A jogosítvány és a vezetési gyakorlat pedig előfeltétele a munkának – írta meg a Heute. A vak motoros pedig abban reménykedik, hogy a hetekben lezajlik a kiválasztási folyamat és a Harley elindulhat első útjára.