ACNEWS

Varga Judit: A fő európai víziónk erős nemzetállamok erős szövetsége

A fő európai víziónk: erős szövetséget létrehozó erős nemzetállamok, amelyek tisztelik egymást és együttműködnek, nem pedig egy szupranacionális állam, amelyben elvesznek Európa színei - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter Madridban a Szent Pál katolikus egyetem Európa jövője címmel rendezett konferencia-sorozatának keretében tartott előadásában hétfőn.

Hirdetés
Ad image

A fő európai víziónk: erős szövetséget létrehozó erős nemzetállamok, amelyek tisztelik egymást és együttműködnek, nem pedig egy szupranacionális állam, amelyben elvesznek Európa színei – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter Madridban a Szent Pál katolikus egyetem Európa jövője címmel rendezett konferencia-sorozatának keretében tartott előadásában hétfőn.

„Napjainkban vita zajlik az európai értékekről, ami engem nagyon elszomorít, hogy ezt időnként úgy pozícionálják, mint a jó és a rossz vitája, de ez nem igaz, ugyanazokat az értékeket osztjuk, sőt, vérünkkel harcoltunk ezekért az értékekért, hogy gazdagítsuk az európai sokszínűséget” – hangsúlyozta a tárcavezető.

Mint mondta, tiszteletben kell tartani a tagállamok szabadságát számos kérdésben, mint például a nemzeti identitás vagy a család, de idesorolta a szociálpolitikát, azon belül kiemelve a minimálbér meghatározását.

A tagállamok maguk ismerik legjobban saját helyzetüket, hogy miként tudják teljesíteni saját céljaikat. Felülről kikényszerítve sérülhet sok ország versenyképessége, és szembe mehet a valódi piaci folyamatokkal – tette hozzá az egységes európai minimálbér tervére utalva.

A miniszter a felszólalásában ismertette a nemzeti konzultáció magyarországi gyakorlatát, példaként említve, hogy a migrációról folytatott konzultáció révén a magyar kormány erős alapot kapott álláspontja képviseletéhez az Európai Bizottságban zajló vitához.

Kérdésre válaszolva kitért arra, hogy míg Magyarországgal szemben a migrációs válság kezelése miatt kötelezettségszegési eljárások indultak, addig a jelenlegi válságban Litvániát és Lengyelországot az unió támogatja, és szándékában áll finanszírozni a kerítésépítést a migráció megállítására.

A 2015 óta képviselt magyar álláspontot egyre többen osztják a kontinensen – jegyezte meg, hozzátéve, hogy indokolt lenne az eljárások megszüntetése és felépített magyar kerítés költségeinek megtérítése is, mivel Magyarország Európa határait védi.

Kérdésre válaszolva cáfolta, hogy a közelmúltban elfogadott gyermekvédelmi törvény diszkriminálja a LMBTQ-közösség tagjait. Szavai szerint mindez a sajtó értelmezése, a jogszabályban azonban nem szerepel. Magyarországon a kisebbségek jogait az alaptörvény garantálja – mondta a tárcavezető.

Varga Judit a madridi látogatásán az igazságszolgáltatás digitalizációjáról tanácskozott Pablo Zapatero Miguel igazságügyi államtitkárral, valamint a többi közt az EU bővítéspolitikájáról folytatott megbeszélést Juan González Barba uniós ügyekért felelős államtitkárral. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés