ACNEWS

Vérfagyasztó hidegre ébredünk a hétvégén

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Lehűlés érkezik a hétvégén. Szombaton már visszatérnek a hajnali fagyok is és vasárnap reggel sem lesz jobb a helyzet.
Hirdetés
Ad image

Pénteken délutánra az éjszaka képződött köd, illetve rétegfelhőzet a legtöbb helyen feloszlik, északnyugat felől pedig egyre nagyobb területen csökken a felhőzet és süt ki a nap, a keleti és déli tájakon ugyanakkor felhősebb maradhat az idő, majd estétől nyugat felől ismét felhősödés kezdődhet -derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.

Csapadék nem valószínű, legfeljebb keleten fordulhat elő gyenge eső, a ködös részeken szitálás, ónos szitálás. A kezdetben délnyugati szél egyre nagyobb területen északnyugati, nyugati irányba fordul és az Észak-Dunántúlon valamint a középső országrészben egyre nagyobb területen megélénkül, helyenként erős lökések is kísérhetik. A hőmérséklet csúcsértéke általában 8 és 13 fok között valószínű.

Szombaton az ország északkeleti felén napos, míg délnyugati részén közepesen vagy erősen felhős idő valószínű, csapadék nem lesz. Az északkeleti, északi szél többnyire mérsékelt marad. A minimum általában mínusz 4, plusz 2, a csúcsérték 5 és 10 fok között várható.

Vasárnap általában közepesen felhős lesz az ég, de északkeleten hosszabb-rövidebb borult időszakok is lehetnek. Az északi megyék fölé gyenge csapadékzóna érkezhet, amelyből az Észak-Dunántúlon vegyes csapadékra, míg az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön döntően kisebb havazásra lehet számítani. Az északias szél kevés helyen megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 4 és plusz 1, a csúcshőmérséklet 4 és 9 fok között valószínű.

(MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!