ACNEWS

7 millió forintot fizetnek a görögök, ha a szigetükre költözöl

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Egy csapásra forint-milliomos lesz, aki a görögországi Antiküthéra nevű apró szigetre költözik, ahol csak pár tucatnyian élnek.
Hirdetés
Ad image

18 ezer eurót, azaz 7,2 millió forintot ajánlanak fel a görögök azoknak, akik az Antiküthéra nevű apró szigetre költöznek. Számtalan európai ország küzd az elnéptelenedéssel, köztük a görögök is, akik így próbálnak új beköltözőket a szigetre csábítani. A drive szerint Horvátországban például 50 forintért vásárolhatunk ingatlant, egy svájci hegyvidéki falu pedig 50 ezer eurós támogatást ígér az odaköltözőknek. De több olasz faluba is hasonló módon csábítják az új letelepedőket. Görögország a The Trave szerint egy olyan programot kínál, amely komoly anyagi támogatást nyújt a beköltözők számára az első három évében.

Antiküthéra Görögország déli részén, a Krétai-tenger nyugati határán fekszik. Területe mindössze 20 négyzetkilométer. A szigeten csak pár tucat ember él, így a cél, hogy emberek érkezzenek a faluba. Antiküthéra 40 évvel ezelőtt nagyjából 300 helyi lakost számlált. De az elmúlt években drasztikus népességcsökkenésen ment keresztül.

Antiküthéra egyébként  gyönyörű, azúrkék tengervízéről és lenyűgöző, homokos tengerpartjairól ismert. A The Travel azt írja, öt olyan családot akarnak támogatni a hatóságok, ahol legalább négy gyerek van.

A lap szerint a 18 ezer euró havi bontásokban, három év alatt érkezik a kiválasztott családok számlájára, akiknek házat is biztosítanak. Amik egyébként nincsenek készen, így nem lehet tudni pontosan, hogyan néznek ki. Ahogy azt sem, hogy a család tulajdonába kerül-e vagy csak az ott tartózkodása idejére kapják meg. Előnyben részesülnek azok a jelentkezők, akik rendelkeznek pék vagy halász tapasztalattal, ami azért fontos, mert a falu szeretné fellendíteni a gazdaságot is. A jelentkezés sikeressége egy beszélgetés során dől el. Jelentkezni a falu weboldalán lehet.

Persze, a dolognak van árnyoldala is. Habár az élet a szigeten ideálisnak tűnhet, a minimális kiépítettség miatt az alapvető üzleteken kívül nincsen más. Ráadásul nehezen megoldható az egészségügyi ellátás, az oktatás, munkát találni sem könnyű. Azonban naponta járnak kompok, melyek két óra alatt eljutnak a szigetről Krétára vagy Athénba.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés