Nem újdonság, hogy egyre több ország próbálja megvágni a turisták számát. A Homo Turisticus uralmának véget akarnak vetni. Velence már korábban bejelentette, hogy jegyet kell váltania az odalátogatóknak és a turista hajók száma is korlátozva lett. Ha ez nem lenne elég Európa szerte tüntetések zajlanak. Barcelona és Málta lakosságának is elege van a turistákból, akiket sokszor leöntenek, vagy fizikailag is fenyegetnek. Annak ellenére is, hogy óriási bevételi forrás.
Ezek pedig nem egyedi példák a Balk összeállítása rámutat, hogy lassan ez válik a normává szerte a kontinensen. Barcelonában például fizetni kell egy 3,50 eurós (1400 forint) idegenforgalmi adót a régiónak, valamint a városnak külön egy 5,25-6,75 euró közötti összeget. Ez utóbbi 2000-2700 forint pluszt jelent éjszakánként. Ha ez nem lenne elég a katalán város szigorította a túrahajók kikötésének számát is, illetve a hatóságok arra is ígéretet tettek, hogy az év végéig megszüntetik a rövidtávú turisztikai bérbeadásokat. Köztük az Airbnb-t is.
Capri szigetén mindeközben bójakorlátokat telepítenek, hogy ne lehessen túl közel hajózni a parthoz. Róma megtiltotta a félmeztelenséget, miközben Szardínián elbúcsúzhatnak a rózsaszín homoktól az influenszerek. Az Airbnb pedig nemcsak a spanyolok szemét szúrja. Firenze belvárosában június óta nem lehet foglalni egyáltalán rövid távra magánlakást.
A franciák szintén beálltak a sorba. Olivia Gregoire idegenforgalmi miniszter nemrég mutatta be a túlturizmus elleni küzdelemre irányuló tervét. Arról pedig az AcNews is beszámolt, hogy Amszterdamban nem lehet új szállodákat építeni.