A toraja nép számára a földi élet csak egy rövid szakasz a túlvilág felé vezető úton. Bizarr halálkultuszuk valószínűleg egyedülálló a világon. A toraja úgy bánik a halottaival, mintha mi sem történt volna. Beszélgetnek és pletykálnak velük, néha pedig sétálni viszik a holttesteket a megszokott környékükön. Mert az igazság az, hogy szeretteik csak alszanak, talán még egy kicsit betegek is, legalábbis ők ezt hiszik.
Formaldehidet fecskendeznek a bőr alá, hogy az elhunytat formában tartsák. Az eljárásra azért van szükség, hogy a bomlási folyamatot a lehető legjobban meghosszabbítsák. A tényleges haláltól a végső temetésig akár több év is eltelhet, a végső temetések pedig pazar, akár tíz napig tartó ünnepségek.
A temetési lakomán több tucat vízibivalyt és több száz disznót áldoznak fel, amelyek mindegyikét a nemes adományozó neve díszíti. Mivel minden egyes bivaly és disznó után adót kell fizetni, a temetési szertartások akár 50 000 dollárba (kb. 18 millió forint) is kerülhetnek – ez több mint hússzorosa az indonéziai éves átlagjövedelemnek -, és az elhunyt lelke csak a nagy áldozati lakoma után távozhat örökre.
A test azonban továbbra is a család szerves része marad. A mumifikálódott halottakat néhány évente kiemelik a sírjukból, hogy megtisztulási szertartáson vegyenek részt. A holttesteket nemcsak megtisztítják, hanem friss ruhába is öltöztetik, és kiállítják a faluban. Ha kell, akár egy cigarettával a rothadó állkapocscsontok között. A dohos szag ellen arcmaszkok segítenek.