Évek óta bevett szokás, hogy a rövidtávú szállást kiadók, mint az Airbnb, nem mennek már el a helyszínre fogadni a vendégeiket. Ehelyett elküldik a bérlőknek üzenetben a jelszavakat és azt, hol és miként férhetnek hozzá a kulcsukhoz. Ez alapvetően, ha minden gördülékenyen megy, egy remek megoldás. Ennek a Telex beszámolója szerint azonban most vége lehet.
Terrorveszélyre hivatkozva ugyanis megtiltanák Olaszországban az Airbnb-tulajdonosoknak az úgynevezett kulcsszéfek használatát. Azaz az önálló bejutás felajánlását. A hírek szerint az olasz belügyminisztérium közbiztonsági osztálya még november 18-án küldött ki egy körlevelet az összes olaszországi prefektúrának. „A bérbeadó jelenléte nélküli bejelentkezés szabálytalan, ezért többé ez a módszer nem alkalmazható a turistaszállások elfoglalásakor” – olvasható a levélben, ami a minap látott csak napvilágot. Az intézkedés pedig minden szállástípusra vonatkozik. Az Airbnb-n, a Bookingon és más hasonló portálokon történő foglaláskor ugyanis a bejelentkezés gyakorta a távolból történik. A fent említett széfeket gyakran oszlopokra, vagy rácsokra teszik, amikhez bárki hozzáférhet.
Aki járt már magánszálláson Olaszországban, az tudja, hogy a szállásadók elkérik az ember személyiét, hogy elküldhessék azt a hatóságoknak. A WhatsAppon vagy e-mailben elküldött okmányok fotói azonban mostantól nem lesznek elegek, miután ez „nem elégíti ki azt a követelményt, hogy a közbiztonsági hatóság naprakész ismeretekkel rendelkezzen a bérlőkről”. Így 2025-től a széfek be lesznek tiltva.