Május 9-én különleges látványosság várja a budapestieket és a fővárosba látogatókat. 400 drón fest majd élőképeket az égre a Duna fölött. A mindössze hétperces, mégis rendkívülinek számító légibemutató célja, hogy a figyelmet hazánk látványosságaira irányítsa – írja a turizmus.com.
A rendhagyó „vetítés” este 20:55-kor kezdődik és a Gellért-hegy felett zajlik majd, de a legjobb kilátás az Erzsébet híd pesti hídfőjénél várható. A lebegő fényformációk között megjelennek olyan ikonikus helyszínek, mint a Parlament, a Hősök tere, a budai Vár vagy épp a Balaton, de más világörökségi kincsek is feltűnnek az égi vetítővásznon.
A show apropója a Break the Ice Fórum, amely május 8–10. között hozza Budapestre a turisztikai szakma képviselőit. A rendezvény további célkitűzése, hogy új nemzetközi kapcsolatok és együttműködések szülessenek a hazai turizmus szereplői és a külföldi partnerek között.
A légi produkciót a Visual Europe Group valósítja meg, amely 2023 óta foglalkozik drón-élményalapú megoldásokkal, mára pedig a régió egyik legnagyobb drónflottáját működteti. Szégner Zsuzsa, a cég értékesítési vezetője elmondta: „A május 9-i, különleges bemutató nem akármilyen célcsoportnak szól. Az európai turisztikai szakma figyelmét szeretnénk felhívni Budapestre és a magyar innovatív technikai megoldásokra. Emellett reméljük, hogy a Budapesten tartózkodó vendégeknek is felejthetetlen élményt tudunk ezzel az impresszív show-val nyújtani.”
A lebegő formációk QR-kódokat is megjeleníthetnek, amelyek online tartalmakhoz vezetik majd a nézőket – így válik a bemutató egyúttal egyedülálló marketingeszközzé.
Az érdeklődők számára limitált létszámban lehetőség nyílik bepillantani a show előkészületeibe is, ahol szakértői vezetés mellett ismerkedhetnek meg a technikai és a kreatív folyamatokkal.
Fontos tudnivaló, hogy az esemény kizárólag kedvező időjárási körülmények között valósul meg. Erős szél vagy csapadék esetén elmaradhat a bemutató.