2026. Február 4.   |   Ráhel, Csenge napja

Hirdetés

Meghalt Schmuck Andor

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Hosszú betegség után, 54 évesen meghalt Schmuck Andor egykori politikus, a Tisztelet Társaságának alapítója.

Hirdetés

A Blikk információi szerint Schmuck Andor súlyos betegsége ellenére az elmúlt hetekben is rendszeresen megjelent különféle eseményeken. A lap úgy tudja, ismerősei egy ideje nem tudták elérni őt, ezért értesítették a hatóságokat. A belvárosi lakás, amely a Tisztelet Társasága irodája felett található, csak tűzoltói beavatkozással volt megközelíthető – végül ők törték be az ajtaját.

A rendőrorvos elsődleges vizsgálata kizárta az idegenkezűséget, de a halál pontos okát csak a boncolás fogja megállapítani. Egyelőre nem tudni, természetes okokból hunyt-e el Schmuck, vagy öngyilkosság történt.

Az egykori politikus márciusban a TV2 egyik műsorában beszélt először nyilvánosan betegségéről, és azóta többször is nyilatkozott állapotáról. Júniusban úgy fogalmazott: „amit lehetett, azt pénzzé tettük, és három civilszervezet számára fölajánlottam”.

Schmuck feltehetően a Fiumei úti sírkertben nyugszik majd, ott, ahol már korábban, 2017-ben 50 évre megváltotta sírhelyét, dr. Pánczél Zoltán Tibor mellett. A sírkövön már évekkel ezelőtt megjelent a neve is. „Öt éve már, hogy az én Zoltán barátom elhunyt. Ő hosszú évtizedekig a temesvári Mihai Eminescu egyetem rektora volt, sok magyarországi fiatalt mentorált, engem is. Az ő személyes kérése volt, hogy mi majd egy helyen feküdjünk. Hogy ne gondolhassam meg magam, a nevem is belevésettem.” – nyilatkozta korábban Schmuck, aki rendszeresen látogatta Pánczél sírját, és trombitálással emlékezett rá.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés