A Góliát névre keresztelt hím kölyök köszöni, jól van – közölte az állatkert orvosa, miután egy tigris és egy oroszlán frigyéből világra jött a kis liger (a mozaikszó eredete az angol „lion” – oroszlán, és a „tiger” – tigris szavakból ered).
A különleges, bájos fenevad egy romániai állatkertben, koraszülöttként látta meg a napvilágot. Aggodalomra azonban semmi ok: állatorvosa szerint kiváló egészségnek örvend és jól fejlődik.
A liger születését a tulajdonos, Dorin Soimaru nem bízta a véletlenre. Amint az a Stern cikkéből kiderül, a két külön fajhoz tartozó nagymacskákat szándékosan helyezték el közös kifutóban, hogy létrejöhessen a kis hibrid. Az állatkert igazgatósága korábban arról értesült ugyanis, hogy az USA-ban, Tanzániában és Oroszországban hatalmas népszerűségnek örvendenek ezek a ritka példányok.
Góliátnak egy lánytestvére is született, ő azonban váratlanul elpusztult. Mivel a tigrismama nem gondoskodott megfelelően kölykéről, ezért a kicsit most tejporral táplálják. Az állatorvos, szerint Góliát felnőtt korára akár 400 kilósra is megnőhet, ez körülbelül kétszerese lesz szülei testsúlyának.



