ACNEWS

Boldog szülinapot, Besi!

Fotó: Hevesi Sándor Színház
Fotó: Hevesi Sándor Színház
A mai napon ünnepli 60. születésnapját Besenczi Árpád. A Jászai Mari-díjas színészt kevésbé foglalkoztatja a kerek évforduló, hiszen négy gyermeke mindennapjai teljesen lekötik. A Hevesi Sándor Színház igazgatója az AcNewsnak gyermekei sikereiről mesélt, a mindennapokról és arról is, hogyan ünnepli a jeles napot.
Hirdetés
Ad image

„A nyári születésnapokat a színházban nem ünneplik” – kezdte nevetve Besenczi Árpád, majd elárulta, hogy kerek évforduló ide, vagy oda, nem igazán foglalkoztatja a születésnapja.

„Nem nagyon tudom megélni, hiszen a négy gyerek mellett olyan nagy hajtás van, hogy csak na! Vége lett a színházi évadnak, azt hittem könnyebb lesz kicsit az életünk, de a négy gyerekből három versenysportoló. Hella lányom múlt héten a Cápa OB-n a Zalaegerszegi Úszó Klub színeiben hét bajnoki címet és egy bajnoki ezüstöt nyert. Ő lett a legeredményesebb női versenyző a bajnokságon, ezáltal pedig a ZÚK hetvenkilenc klub közül az igen előkelő, harmadik helyen végzett az éremtáblázaton” – mondta az AcNews-nak a Jászai-díjas színész, aki büszkén mesélt gyermekei sikeréről.

Besenczi Árpád és gyönyörű csaldja ma nagy ünneplésre készülnek (Fotó: Besenczi Árpád)

„Hellának naponta két edzése van a nyár folyamán egészen július végéig. A másik lányom, Liána szintén úszik, ő nemrég a regionális bajnokságon egy arany, egy ezüst és egy bronzérmet nyert az egy évvel idősebbek között. A fiam, Zsongor pedig tőrvívó a Fradiban. Hetente egyszer Budapestre, háromszor pedig Zalaegerszegen kell edzésre vinni. Nemrég nyerte meg a diákolimpiát, nem mellesleg ranglistavezető az egy évvel idősebb korosztályban. Aztán még ott van a legkisebb is, Bulcsú, aki jelenleg óvodás. Múlt héten a feleségem elkísérte a lányunkat Debrecenbe az OB-ra, én pedig itthon maradtam a három gyerekkel. Nem volt egyszerű mutatvány! Mindemellett az is óriási büszkeségem, hogy Benedek fiam – aki Budapesten él az édesanyjával – megkapta az orvosdiplomáját. Fül-orr-gégész lesz belőle”

– mesélte meghatottan a Hevesi Színház igazgatója, majd hozzátette:

„Ha belegondolok, hogy hatvanéves lettem, az eltörpül amellett, amennyire büszke vagyok a gyermekeimre. Egyébként a gyerekek fiatalon tartanak, a feleségem fiatal – nincs okom panaszra.”

Mindannyiunk Besije természetesen kitért arra is, miként ünnepelnek ma, amely kapcsán kiderült az is, hogy hamarosan családi nyaralásra indulnak.

„Rendesen megünnepeljük azért, hogy hatvan lettem. Zsongor fiam és az édesanyja vasárnap reggel már indulnak Békéscsabára, egy nemzetközi edzőtáborba, jövő héten szabadtéri előadásom lesz Orfűn, melyben Liána is játszik. Július utolsó hetében újra Hellára fókuszálunk, hiszen Kaposváron indul az Ifjúsági OB-n. Augusztus elején pedig elmegyünk nyaralni, Olaszországba” – mondta Besenczi Árpád, aki a mai napon egy újabb kerek évfordulóhoz ért, Isten éltesse!

Íme, Besi büszkeségei, Zsongor, Hella és Liliána.

Fotók: Besenczi Árpád

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!