Kilenc ember ellen emeltek vádat az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt – közölte csütörtökön a Zala Vármegyei Főügyészség. A vádlottak egy alternatív államberendezkedés, a szkíta állam létrehozását tűzték ki célul, ennek érdekében pedig a magyar Alaptörvény megszüntetését, az államigazgatási és karhatalmi szervek felszámolását tervezték.
A nyomozás szerint az 55 éves zalai férfi által alapított mozgalom célja szkíta önkormányzatok és egy külön hadsereg létrehozása volt. Egyik társa, egy 48 éves nagykőrösi férfi a közösségi médiában terjesztett összeesküvés-elméleteket, melyek szerint Magyarország nem is állam, hanem egy cég, így a magyar törvényeket, kormányt, hatóságokat nem tekintették érvényesnek. A férfi „mentességet adó” igazolványokat állított ki hatósági eljárások ellen, így került kapcsolatba a többi vádlottal.
A harmadik fő vádlott, egy 90 éves váci férfi saját mozgalmat vezetett, amely a trianoni békeszerződés eltörlését, valamint Nagy-Magyarország és egy, Horthy-korszakhoz hasonló király nélküli királyság visszaállítását szorgalmazta. Önmagát kormányzónak nyilvánította, esküt tett, célja pedig a királyválasztás előkészítése volt.
A mozgalom tagjai gyűléseken, belső videókon és nyilvános nyilatkozatokban is hirdették céljaikat: a Szkíta Nemzetségek Önkormányzata után megalakult a Szkíta Honvéd Nemzetőrség budapesti egysége is. A zalai férfi több rendvédelmi és állami szervnek küldött e-mailben szabad katonai egységek bevonulását, valamint bizonyos személyek letartóztatását helyezte kilátásba.
A gyűléseken rendszeresen téma volt a monarchia visszaállítása, a szkíta állam megszervezése, illetve az emberek beszervezésének lehetősége. A vádlottak államellenes nézeteiket erőszakkal, fenyegetéssel akarták érvényesíteni.
Az össszeesküvőket a TEK segítségével fogták el. A Veszprém, Pest, Zala, Bács-Kiskun vármegyékben, illetve Budapesten végrehajtott akcióban közel 150 rendőr egyszerre 10 helyszínen tartott elfogásokat és kutatásokat. Összesen 11 emberrel szemben intézkedtek, közülük nyolcat – hét férfit és egy nőt – gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók. A hatóságok a nyomozás során éles lőfegyvereket is lefoglaltak tőlük. Az ügyészség szerint a szervezkedés messze túlmutatott a véleménynyilvánítás keretein.
(MTI)