Miután a rajongók az utóbbi időben gyakran bírálták, amiért „lusta” és „fáradt” benyomást keltett a koncerteken, Justin Timberlake először beszélt nyilvánosan az egészségi állapotáról. Egy Instagram-posztban őszintén vallott a diagnózisáról – írja a Heute.
„Nos, ez a két hihetetlen év a végéhez közeledik, és izgatottan tekintek a jövőbe. Szerettem volna valami szívből jövőt írni. Nem könnyű feladat a turné zűrzavarát kontextusba helyezni – de megpróbálom” – kezdte hosszú bejegyzését az énekes.
„Ahogy sokan tudjátok, elég visszahúzódó ember vagyok. De amikor most visszagondolok a turnéra, szeretnék megosztani veletek egy kis betekintést abba, mi történt velem” – folytatta. Többek között egészségi problémákkal is küzd – írta Timberlake. „Nálam Lyme-kórt diagnosztizáltak. Ezt nem azért osztom meg, hogy sajnáljatok, hanem hogy egy kis fényt vessünk arra, min mentem keresztül a színfalak mögött.”
Ezzel a betegséggel élni „kegyetlenül bénító tud lenni” – írja az énekes. Elmondása szerint kezdetben sokkolta az orvosi diagnózis, ugyanakkor megkönnyebbülést is hozott, mivel végre megértette, miért voltak erős idegfájdalmai a színpadon, miért érezte magát „őrülten fáradtnak vagy egyszerűen csak betegnek”.
Azt is elárulta, hogy a mai napig nem szívesen beszél nyilvánosan a problémáiról, de most próbál nyitottabb lenni. „Mindezt abban a reményben osztom meg, hogy mindannyian megtaláljuk a módját annak, hogyan lehet jobban kapcsolódni egymáshoz. Szeretném én is kivenni a részem abból, hogy segítsek másokon, akiket szintén érint ez a betegség.”
A Lyme-kór egy bakteriális fertőzés, amelyet a Borrelia burgdorferi nevű baktérium okoz. A betegséget egyes kullancsfajok terjesztik, például a fekete lábú kullancs (Ixodes scapularis) és a közönséges kullancs (Ixodes ricinus). A Lyme-kór európai viszonylatban egy gyakran előforduló betegség.