A Ryanair új szabálya alaposan felforgatja az utazási rutint: novembertől a légitársaság nem engedi felszállni azokat az utasokat, akik kinyomtatott beszállókártyával érkeznek. Mostantól kizárólag a Ryanair mobilalkalmazásán keresztül bemutatott digitális beszállókártyát fogadják el – vagyis aki nem rendelkezik okostelefonnal, könnyen bajba kerülhet.

A fapados légitársaság az intézkedést azzal indokolja, hogy ezzel az utasok „modern, hatékonyabb ügyfélélményt kapnak”. A változás csendben, az egyik legforgalommentesebb időszakban lépett életbe, de sok utazó szerint inkább kellemetlenséget, mint kényelmet hoz.
Csak appból juthatunk a repülőre
Korábban a Ryanair-utasok szabadon dönthettek: a becsekkolás után kinyomtatták a beszállókártyát, vagy a telefonjukon mutatták fel. Ezt a lehetőséget most megszüntették – papíralapú beszállókártyát csak a reptéren, a földi kiszolgálók nyomtathatnak újra, kizárólag azoknak, akik már előzetesen becsekkoltak.
A cég szerint az utasok 85–90 százaléka eddig is digitálisan utazott, így az új rendszer főként azt a kisebbséget érinti, akik nem használnak okostelefont. A Ryanair állítja: ezzel csökkentik a reptéri költségeket, a papírfelhasználást (évi mintegy 300 tonnával), és még a jegyárak is alacsonyabbak maradhatnak.
A mobilos utasok valóban kapnak néhány plusz funkciót – például valós idejű járatinformációkat vagy akár fedélzeti ételrendelési lehetőséget –, de a digitális kizárólagosság leginkább a cég érdekeit szolgálja, hiszen a Ryanair az appban hirdetéseket és extra szolgáltatásokat is kínálhat.
Mi lesz azokkal, akiknek nincs okostelefonjuk?
A Ryanair vezérigazgatója szerint senkinek sem kell aggódnia – feltéve, hogy online becsekkolt előre. Ha valakinek lemerül a telefonja vagy elhagyja, a reptéren újranyomtatják a beszállókártyát, de csak akkor, ha a becsekkolás előzőleg megtörtént.
„A beszállókapunál úgyis meglesz a sorszámod. Elviszünk, felszállhatsz. Szóval senkinek sem kell aggódnia emiatt. Csak győződj meg róla, hogy online becsekkoltál, mielőtt kiérsz a repülőtérre”
– figyelmeztette az utazókat Michael O’Leary.
Aki viszont elfelejti, vagy nem tud interneten keresztül bejelentkezni, súlyos bírságra számíthat: a korábbi, több mint 26 ezer forintos repülőtéri check-in díj továbbra is érvényben van.
A döntés különösen az idősebb utasok és a technológiát kerülők számára problémás. A lemerült telefon, gyenge wifi vagy egy elfelejtett jelszó is elég lehet ahhoz, hogy az utazás stresszessé váljon.
Egyedül a Ryanair lépett ekkorát
Más nagy európai légitársaságok – köztük a Wizz Air és az easyJet – egyelőre nem követik a példát. Egyes útvonalaknál még maga a Ryanair is kénytelen papíralapú beszállókártyát adni, például Marokkóban, ahol a hatóságok ragaszkodnak a pecsételhető dokumentumhoz.
A légitársaság lépése ugyan beleillik az iparág digitalizációs trendjeibe, de sok utas szerint ez már nem fejlesztés, hanem kényszer. Aki nem akar vagy nem tud okostelefonnal utazni, annak a Ryanair gyakorlatilag új adót vet ki: plusz idővel, stresszel és akár több ezer forintos díjakkal fizet érte.



