Jelenleg is zajlik a tárgyalása annak a fiatal férfinak, aki november 23-án reggel megölte volt barátnőjét. Ügyvédje, Astrid Wagner így nyilatkozott:
„Ügyfelem azt mondja, hogy ő maga sem érti, hogyan volt képes ilyen szörnyűségre.”
Múlt szombaton tragikus fordulatot vett – a már csaknem egy hete eltűnt – Stefanie P. esete: Patrick M., a fiatal influenszer exbarátja, a nyomozóhatóság előtt megrázó vallomást tett:
„Igen, igaz, én öltem meg Stefiet.”
A 31 éves férfi elmondása szerint a gyilkosság november 23-án reggel történt, miután Stefi hazatért egy buliból, és a két fiatal között egy féltékenységi vita alakult ki.
Patrick M. a kihallgatások során végig kitartott állítása mellett, és jelenleg a grazi büntetőbíróságon folyó előzetes letartóztatási tárgyalásán sem próbálta tagadni tettét – írta a Kronen Zeitung.
Ügyvédje, Astrid Wagner jelenlétében vallotta be a történteket, aki első alkalommal látogatta meg ügyfelét a fogva tartás alatt.
„Ügyfelem teljesen összetört, mélyen megbánta bűncselekményét” – mondta Wagner, majd hozzátette: nem tudja megérteni, hogyan volt képes megölni a nőt, akit mindenek felett szeretett. A férfi a beszélgetés során állítólag ismételgette:
„Nem akartam ezt tenni, nem akartam ezt tenni.” – mondta Patrick, majd elárulta, teljesen megdöbbent, amikor hirtelen mozdulatlanul látta Stefiet előtte.
„Annyira megdöbbentem, amikor hirtelen mozdulatlanul fekve láttam Stefiet magam előtt.”
Patrick állítása szerint „teljes transzállapotban” próbálta eltüntetni a holttestet, amelyet egy kerekes bőröndbe tett, majd egy szlovéniai erdőben rejtett el.
A 31 éves férfit jelenleg gyilkossággal vádolják, amely súlyos jogi következményekkel járhat: életfogytiglani börtönbüntetés is fenyegeti.
Az ügy kapcsán a hatóságok tovább vizsgálják a pontos körülményeket és a tett motivációját, miközben a grazi közösség sokkos állapotban követi az eseményeket.



