A TV2 Csoport idén karácsonykor is változatos ünnepi filmkínálattal készül, több műfajban igyekszik megszólítani minden nézőt. A családi, akció-, romantikus és zenés filmek egyaránt helyet kaptak a karácsonyi mozipalettán. A TV2-n idén is képernyőre kerül a Reszkessetek, betörők! mindhárom része, annak ellenére, hogy Kevin figurája korábban más csatornához kötődött. A kultikus filmsorozat az ünnepek állandó része maradt a nosztalgia, a zene és a jól ismert magyar szinkron miatt. Az első két rész szenteste és karácsony napján, a harmadik pedig december 26-án lesz látható főműsoridőben.
Így alakul a zárva tartás
A december végi ünnepek alatt a legtöbb nagy áruházlánc szenteste (december 24-én) délig tart nyitva. De karácsony első és második napján (25–26.) zárva maradnak, ezért érdemes már december 23-ig elintézni a bevásárlást. Az ALDI 24-én délig fogad vásárlókat, majd csak szilveszter napján nyit újra kora délutánig. Míg a LIDL már 23-án este bezár, és 24–26 között teljesen zárva tart. A TESCO, PENNY és AUCHAN szintén 24-én délig vannak nyitva, után pedig karácsonykor és újév napján zárva lesznek.
De szilveszterkor rövidített nyitva tartással működnek. A SPAR és INTERSPAR áruházak nyitása üzletenként eltérhet. Általában 24-én délig vannak nyitva, majd karácsonykor zárva, és szilveszterkor korlátozott nyitást tartanak. A Rossmann viszont 24-én már nem nyit ki, és 25–26-án is zárva marad. A McDonald’s üzletek ünnepi nyitva tartása éttermenként változik, de sok helyen 24–25-én zárva vannak. A benzinkutaknál (OMV SPAR express, ORLEN DESPAR, 0–24 kutak) az ünnepek alatt is lehet vásárolni. Ezzel szemben az IKEA áruházak 24-26-án, szilveszterkor és újév napján sem nyitnak ki.
A tabella 13. helyén
A Fulham Raúl Jiménez első félidő hosszabbításában értékesített büntetőjével 1–0-ra legyőzte a Nottingham Forestet a Craven Cottage-on. A tizenegyest Douglas Luiz Kevin elleni szabálytalansága után ítélték meg, Jiménez pedig magabiztosan lőtt, ezzel megszerezve idénybeli harmadik bajnoki gólját. A mexikói csatár ezzel 11/11-re javította Premier League-es büntetőmérlegét, amivel Yaya Touré rekordját érte be. A Forest a második félidőben nagyobb nyomást gyakorolt, de csak távoli lövésekig jutott, és nem tudta kihasználni helyzeteit. A győzelemmel a Fulham felzárkózott a tabella 13. helyére, és sorozatban hatodik alkalommal verte meg a Forestet a bajnokságban.



