A férfi nem rendelkezett pilótaengedéllyel, ennek ellenére sikerült a gépet a levegőbe emelnie.
A repülőgépet a honvédség is észlelte, ezért vadászgépeket küldtek a közelébe. A Cessna végül Pakstól mintegy 15 kilométerre kényszerleszállást hajtott végre.
A történet egyik legmeghökkentőbb részlete, hogy a férfi olyan részeg volt, hogy a helyszínre érkező mentősök először azt hitték, külföldi, mert nem értették, amit mondott. A férfi később a kihallgatásán azt állította, hogy az ittassága miatt egyáltalán nem emlékszik a történtekre.
A kaland azonban a leszállással nem ért véget. A férfi egy közeli úton megpróbált segítséget kérni egy autóstól, majd amikor az megállt, beült a járműbe és megpróbált elhajtani vele. Ez nem sikerült.
A férfit így nemcsak járműlopással, hanem rablás kísérletével is gyanúsítják. A bíróság az ügy súlyosságára tekintettel egy hónapra letartóztatta.
(via)



