A robbanás következtében az épület jelentős része összeomlott. A romok között összesen hat holttestet találtak, az áldozatok hivatalos azonosítása még folyamatban van. Az eddigi információk szerint négy amerikai állampolgár lakott az első emeleti, rövid távra kiadott lakásban, míg a második emeleten egy idős görög nő élt brit férjével.
Az ERT News legfrissebb beszámolója szerint a mentőegységek megtalálták a két utolsó embert is, akiket korábban eltűntként kerestek a Liszikrátusz utcai épület romjai alatt. Mindketten életüket vesztették.
Harminc tűzoltó kutatta át a romokat
A mentésben harminc tűzoltó, valamint az EMAG különleges mentőegység három keresőkutyája vett részt. A romok átvizsgálásához hangérzékelő berendezéseket és speciális kamerákat is bevetettek.
A két utolsó eltűntet egy mintegy húsz négyzetméteres területen keresték, ahol a törmelék helyenként két-két és fél méter magasan állt. A mentőknek rendkívül óvatosan kellett dolgozniuk, mert az épület nagy része instabillá vált.
A szomszédos ház is súlyosan megrongálódott. Onnan két nőt mentettek ki könnyebb sérülésekkel, egy járókelőt pedig repülő törmelék sebesített meg. Mindhármukat az athéni Gennimatasz kórházba szállították.
Gázszivárgás okozhatta a robbanást
A robbanás pontos oka egyelőre nem ismert. A hatóságok több lehetőséget is vizsgálnak, köztük azt, hogy az egyik lakásban propánüzemű berendezés működhetett, illetve azt is, hogy a földgázhálózat hibája miatt szivárgott gáz az épületben vagy egy szomszédos ingatlanban. Egyik feltételezést sem erősítették még meg.
A vizsgálat szempontjából fontos lehet, hogy több helyi lakos is gázszagról számolt be a detonációt megelőzően. Egyelőre azonban azt sem sikerült megállapítani, pontosan milyen gáz szagát érezhették, és valóban összefüggött-e a későbbi robbanással.
A detonáció ereje az egész környéken érezhető volt: ablakok és redőnyök törtek össze, parkoló autók és üzletek rongálódtak meg. A közvetlenül szomszédos épületeket jelenleg nem tartják lakhatónak.



