A mesterséges intelligencia egyre több fordítói feladatot vesz át, a gépi szövegek pedig gyakran már természetesnek és hibátlannak tűnnek. A BBC beszámolója szerint azonban a gördülékeny megfogalmazás mögött olyan tévedések is megbújhatnak, amelyek jogi ügyekben vagy az egészségügyben súlyos következményekkel járhatnak.
Egyre több munkát végeznek el a gépek
A Google áprilisi közlése szerint havonta ezermilliárd szót fordítanak le a Google Translate segítségével. Ebbe még nem számítanak bele az olyan szolgáltatások, mint a DeepL, a Microsoft fordítói megoldásai vagy a különböző mesterségesintelligencia-rendszerek. A gépi fordítás közvetlen értékesítéséből tavaly becslések szerint 1,4 milliárd dollár bevétel származott.
John Zimmerman, a Wikipédiára szánt cikkek fordításával foglalkozó svájci nonprofit szervezet, az Open Knowledge Association alapítója szerint sok esetben már gazdaságilag sem éri meg minden szöveget emberrel ellenőriztetni. Szervezetük több mint tízezer cikket fordított le úgy, hogy a mesterséges intelligencia elkészíti a szöveg első változatát, amelyet aztán ember ellenőriz.
„Tízezer cikk hagyományos módszerekkel történő lefordítása több millióba kerülne. A mi folyamatunkban a mesterséges intelligencia elkészíti a fordítás első változatát, majd egy emberi fordító minden mondatot ellenőriz” – magyarázta.
„A gépi fordítás minősége mára olyan jó lett, hogy az emberi ellenőrzés teljes elhagyása komolyan felmerülő lehetőséggé, egyben az egész iparág számára valódi kísértéssé vált. Két-három évvel ezelőtt az olyan eszközök esetében, mint a DeepL, fordítóink még a fordítások jelentős részét átírták.
Ma a szöveg gyakran egyáltalán nem szorul javításra. Így a kérdés már nem az, hogy jó-e a mesterséges intelligencia fordítása – hiszen egyértelműen jó – hanem az, hogy elég jó-e ahhoz, hogy az embert is ki lehessen iktatni a folyamatból” – fogalmazott Zimmerman.
Egyetlen félrefordítás is végzetes lehet
A mesterséges intelligencia fordítási hibái a jogi eljárásokban is súlyos következményekkel járhatnak. Ariella Baltié fordító egy dokumentumban a francia le demandeur kifejezést „kérelmezőként” fordítva találta meg, holott jogi környezetben az felperest jelent.
Egy másik kifejezést pedig úgy értelmezett a rendszer, mintha egy nő éppen férjhez menne. Az Egyesült Államokban a menedékkérelmek gépi fordításának hibái már fogvatartottak szabadon bocsátását is késleltették.
Az egészségügyben még nagyobb a kockázat. Carol Bereuter orvosi fordító olyan hibával találkozott, amelyben a görög μ jelölést a „mikro” helyett a „milli” előtaggal azonosították. A különbség ezerszeres, így egy ilyen tévedés veszélyes gyógyszeradagoláshoz vezethet.
A mai rendszerek hibái ráadásul gyakran természetesnek hangzanak, ezért nehezebb felismerni őket. François Yvon, a francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ kutatója szerint a helyes fordításhoz a szövegkörnyezet megértése is elengedhetetlen.
A gépeknek a bizonytalanságukat is jelezniük kellene
Az Open Knowledge Association és a Wikimedia támogatásával végzett kutatásban a gépi fordítások 27 százalékát javítani kellett a publikálás előtt. A hibák 5-6 százaléka az eredeti szöveg jelentését is megváltoztatta.
Yvon szerint a teljes megbízhatóság nehezen érhető el, mert a rendszerek valószínűségek alapján választanak szavakat. A valódi áttörést az jelentheti, ha a mesterséges intelligencia nemcsak fordítani tud majd, hanem azt is jelzi, ha bizonytalan.



