ACNEWS

Tarantino beújított magának egy új mozit

A filmrendező bejelentette, hogy megvásárolta a Los Angeles-i Vista filmszínházat - számolt be róla a variety.com hollywoodi hírportál.

Hirdetés
Ad image

A filmrendező bejelentette, hogy megvásárolta a Los Angeles-i Vista filmszínházat – számolt be róla a variety.com hollywoodi hírportál.

A Kill Bill és a Volt egyszer egy Hollywood rendezője egy podcastban beszélt a moziba járás jövőjéről. Úgy vélekedett, hogy néhány, amelynek a koronavírus-járvány miatt be kellett zárnia, „meg is érdemelte”.

Mint mondta, minden elszomorította, de vannak olyan moziláncok, amelyek szerinte már teljesen elveszik a filmnézés élményét. Hozzátette: nem hisz benne, hogy egy filmszínháznak olyannak kell lennie, mint az ember nappalijának.

A rendező szerint a „butikmozik” előtt viszont nagy jövő áll. Egyúttal közölte, hogy megvásárolta a Los Felizben lévő Vista filmszínházat, amely a tervek szerint karácsonykor nyit majd ki.

Megjegyezte, hogy mikor másik mozija, a Los Angeles-i New Beverly két hete kinyitott, minden előadás teltházas volt.

Tarantino elmondta, hogy a Vistában nemcsak régebbi filmeket játszanak majd, hanem újakat is bemutatnak. Olyan lesz majd, mint egy „koronagyémánt” – ígérte.

A helyi történelmi nevezetességnek számító, egy vetítővásznas Vista mozi 1923-ban nyílt meg Los Angelesben. Eredetileg több mint nyolcszáz férőhelye volt, de később, hogy kényelmesebb legyen, nagyobb sortávolsággal négyszázra csökkentették a székek számát. A mozi több hollywoodi filmben is szerepelt, például a Tiszta románc című romantikus vígjátékban.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!