Nem minden szuperhős visel varázsköpenyt. Ezt mutatja annak a 28 éves, malajziai férfinek a példája is, aki furcsa vállalkozásba kezdett. Shazali Sulaiman zord külsejét és bűnözői imidzsét egy egyedi, bár erősen megkérdőjelezhető üzleti vállalkozáshoz használja fel. Az ötlet egyesek szerint zseniális, mások viszont aggódnak a lehetséges jogi következmények miatt – írja a Unilad.
Sulaiman „felbérelhető gazemberként” hirdeti magát. Szolgáltatásának lényege, hogy úgynevezett rosszfiúként zaklat kapcsolatban élő nőket, hogy párjuk végül „megmenthesse” őket, ezzel elnyerve a hősnek kijáró elismerést. Az üzletet főként a közösségi médiában hirdeti, az alábbi szöveggel:
„Unod, hogy a barátnőd szerint túl gyenge vagy? Nem lelkesedik már irántad? Hívj engem, ha egy szokatlan műsorra vágysz. Verekedjünk össze!”
A szolgáltatásért cserébe hétköznapokon 22 dollárt (átszámítva kb. 8 000 Ft), hétvégén pedig 34 dollárt (12 000 Ft) zsebel be. Az egyetlen kikötése, hogy a férfiak kiválasszák a megfelelő, nyilvános helyet és időpontot, ahol sor kerülhet a „párviadalra”. Hirdetésében leírja, hogy hogy közte és a kliens közt a fizikai erőszak sem kizárt.
„Addig zaklatom a barátnődet, amíg meg nem ütsz. Így végül szuperhős lehetsz a szemében.”
Mindemellett Sulaiman hangsúlyozza, hogy mindez csupán egy szórakoztató „prank”, tréfának, viccnek fogja fel. Annak érdekében viszont, hogy felpörgesse a bizniszt, gengszter-külsőt öltött és hosszú, kócos hajjal, illetve cigarettával pózol képein.
A bizarr üzleti vállalkozás futótűzként terjed az interneten. Egyik sikersztorijáról így számolt be Sulaiman:
„Eljátszottam, mintha zaklatnám ügyfelem barátnőjét. Amikor a férfi visszatért a mosdóból és szembesült a jelenettel, párja védelmére kelt. A lány szemében láttam, hogy újra beleszeretett hős megmentőjébe.”
A szolgáltatás azonban nem mentes a kritikáktól. Többen megkérdőjelezik, hogy vajon jogszerű-e felbérelni valakit, zaklatás céljából. Annál is inkább, mert a malajziai törvények keményen büntetik az ilyen jellegű cselekményeket. A szexuális zaklatásért pénzbírság vagy akár három hónap börtönbüntetés is járhat az elkövetőnek, nem beszélve az érzelmi károkról.
„Én csupán egy szerepet játszom, amiben senki nem sérül meg. Az egyetlen, aki vesztesként kerülhet ki ebből, az én vagyok”- védekezett Sulaiman.