Egy csaknem ezer eurós telefon elrablásával gyanúsítják azt a 22 éves férfit, akit hónapokig kerestek. A rendőrök végül a családja lakásában fogták el, miután egy ágyfiókban próbált elrejtőzni. A férfi nemcsak rablás gyanúja miatt került a hatóságok látókörébe: csalásokkal és zsarolásokkal összefüggő ügyekben is nyomoznak ellene, emellett jelentős közigazgatási bírságot halmozott fel.
Segítőkész tolmácsnak adta ki magát, majd elvette a telefonját
A Kronen Zeitung beszámolója szerint a gyanúsított május közepén egy ismerősét csalta tőrbe. Felajánlotta, hogy tolmácsként segít neki egy üzletben, ahová a férfi új mobil-előfizetést kötni és telefont vásárolni érkezett. Miután távoztak az üzletből, a 22 éves férfi elvette ismerőse mintegy ezer eurót érő készülékét, majd elmenekült.
A történtek miatt nyomozás indult, amely során további, állítólagos bűncselekményekre is fény derült. A gyanúsított időközben 12 ezer eurónyi kifizetetlen közigazgatási bírságot is felhalmozott. A lap azt is írja, hogy a férfinak már nem lett volna szabad Ausztriában tartózkodnia, mivel érvényes beutazási és tartózkodási tilalom volt érvényben vele szemben.
Hónapokig keresték, végül egy ágyfiókban találtak rá
A rendőrök csütörtök délután, hónapokig tartó nyomozás után csaptak le a férfira. A bécsi Favoriten kerületben, a családja lakásán jelentek meg, ahol a gyanúsított megpróbált elbújni előlük. A rejtekhely azonban nem bizonyult megfelelőnek: a férfi egy ágyfiókban próbálta meg elkerülni a letartóztatást, de a rendőrök így is megtalálták.
A 22 éves szíriai férfit őrizetbe vették, majd a büntetés-végrehajtási intézetbe szállították. Az ügyészség az előzetes letartóztatás kezdeményezését is kilátásba helyezte.



