Fontos szempont volt, hogy az állatokat teljesen azonos körülmények között teszteljék, biztosítva az eredmények összehasonlíthatóságát.
„Összesen hatvankettő, lakásban tartott, családi macska érkezett a tanszékre a gazdájával, de végül csak harmincnégyet tudtunk bevenni a tesztbe. A többiek túlságosan aggódtak, vagy nem voltak elég motiváltak, pedig a kedvenc ételüket kapták jutalomként. Ezzel szemben a kutyák közül egyetlen alanyt sem vesztettünk” – áll a ELTE TTK Biológiai Intézetének közleményében.
A feladat látszólag nagyon egyszerű volt: két edényt tettek le a földre, amelyek közül az egyikbe jutalomfalatot rejtettek. A kísérletvezető mindig arra az edényre mutatott, amelyikben a jutalom volt, majd megnézték, vajon melyiket választják az alanyaik. Összességében a kutyák bizonyultak ügyesebbnek: lényegesen többször találtak rá a jutalomra, mint a macskák. Azt is megfigyelték, hogy a macskák az idő előrehaladtával egyre kevésbé voltak hajlandóak választani, míg a kutyák végig lelkesen végezték a feladatot.
Mivel a macskáknak láthatóan hátrányt jelentett az ismeretlen környezet, a kutatók később az otthonukban is letesztelték őket. A laborban megfigyelt csökkenő választási hajlandóság itt már nem volt jellemző, de így sem voltak olyan sikeresek, mint a kutyák – olvasható az ELTE közleményében.