Mélyen hallgat a görögkatolikus püspök arról a gyalázatról, amit többek között a Bagaméren szolgálatot teljesítő, a felekezetükhöz tartozó Sz. atya a rábízott kislányokkal művelt: egyiküknek belenyúlt a bugyijába, a mellét simogatta. Pedig az ügyészség azzal vádolja a Hajdúdorogi Főegyházmegye papját, hogy legalább öt kislányt molesztált. Többek között a Hajdú-Bihar vármegyei Bagaméren. A vád szerint volt, akivel óvodában, mással az iskolában, illetve a gyermekvédelmi központban találkozott. A szexuális zaklatást nemcsak a védtelen gyermekek, hanem az igazságügyi szakértő véleménye is alátámasztotta.
Az AcNews birtokába került szakértői jelentés szerint „Kétséget kizáróan érhette hittanórán (a kislány) érzelmi fejlődését veszélyeztető behatás. Pszichológiai eszközökkel megállapítható, hogy hittanórán Sz. G. görög katolikus pap a vizsgált kiskorút szexuálisan molesztálta és súlyos mértékben veszélyeztette a magatartása a vizsgált személy pszichés működését. Észlelhető súlyos mértékű szexuális trauma.”
Elvette a pap a kislány gyerekkorát
Ennek ellenére a görögkatolikus pap az előkészületi tárgyaláson nem vallotta magát bűnösnek, és kérte a tárgyalás lefolytatását. „Soha nem bocsátom meg Sz. atyának, amit a kislányommal tett. Elvette a gyerekkorát. Megpördült velem a világ, mikor kiderült: a hittantanár a kilencéves kislányom bugyijában nyúlkált. Meg akartam ölni, de a rendőrök azt mondták, hagyjam a bíróságra a büntetést – fakadt ki az AcNews-nak Szandika édesanyja. – Négy nap múlva feljelentést tettem. Erre az egyháztól felhívták a polgármesteri hivatalt, üzenték, hogy 700 ezer forintot adnak, ha vonjam vissza a feljelentést. Eszem ágában sem volt.”
Ahogy az egy kis faluban szokás, mindenki az atya mellé állt. Aki vasárnaponként továbbra is úgy hirdette az igét, mintha mi sem történt volna. Szandikának pedig a saját osztálya sem hitt. Aztán ez rögtön megváltozott, amikor megérkezett az igazságügy szakértő vallomása. Ennek hatására az igazgató azonnal kirúgta az iskolából a hittantanárt.
Ölébe ültette Szandikát a hittanórán
„Utálom a fiúkat. A papokat főleg. A bugyimba nyúlt a pap bácsi, és a mellemet simogatta” – mesélte a most 11 éves kislány. – Volt, hogy videóvetítés közben a tanári asztalhoz hívott, az ölébe ültetett és fogdosott. Máskor óra után mindenkit hazaengedett, csak engem nem. Akkor épp a számban nyúlkált. Egy kisfiú bejött a terembe, az osztálytársait kereste. Ezért tudtam kiszaladni.” Szandi egy hétig pszichológus segítségével próbálta feldolgozni a történteket, de elfogyott a család pénze. Azóta nem látta szakember, pedig minden nap átéli a szörnyű emlékeket.
„Feszülten várja a kislányom a szeptember 17-i és 19-i bírósági tárgyalást. Szerencsére nem kell személyesen találkoznia a zaklatójával. Őt majd monitoron kapcsolják a tárgyalóterembe – vette vissza a szót Szandika édesanyja. – De ez is nagyon stresszes neki. Azt tudom, hogy nagyon nagy szüksége lenne a pszichológusra. Sajnos az eset óta megváltozott a kislányom. Gyakran ideges, türelmetlen a testvéreivel, bárcsak segítene rajta egy szakember! Nincs pénzünk pszichológusra, akkora mélyszegénységben élünk, hogy örülünk, ha enni tudunk adni a gyerekeknek.”
Csak vigasztalni akarta a szomorú kislányt
A vád szerint Sz. atya öt kislányt szexuálisan zaklatott. Szandika ügyvédje még két másik lányt képvisel az ügyben. Elmondása szerint valamennyien egybehangzóan mesélték el a történteket. A hatóságok öt sértettről tudnak, közülük háromnak dr. Koós László a jogi képviselője. Szerinte a kislányok igazat mondtak, többször is mindig ugyanazt, ugyanúgy mondták el. Sz. atya a Szandikával szemben elkövetett szexuális bűncselekmény vádját azzal magyarázta, hogy ő csak meg akarta vigasztalni a szomorú kislányt. Ezért megsimogatta a kislány arcát és vállát. Több nem történt. Aki támogatná Szandika pszichológiai kezelésének költségeit, az Balogh Alexandra Dalma számlaszámára utalva megteheti: 50436501-10009220-00000000
Az AcNews telefonon kereste Kocsis Fülöpöt, a Hajdúdorogi Főegyházmegye püspökét. Aki titkárán keresztül kérte, küldjük el írásban a kérdéseinket a sajtós munkatársának. Megtettük, csakhogy a görögkatolikus püspök semmire sem válaszolt. Kocsis Fülöp püspöktől az alábbi kérdésekre várjuk választ.
– A Hajdúdorogi Főegyházmegye hogyan védi meg a rájuk bízott gyerekeket a hasonló támadásoktól?
– A botrány kirobbanása óta mit csinál Sz. atya? Továbbra is gyerekekkel foglalkozik vagy más munkát találtak neki?
– Igaz-e, hogy Kocsis Fülöp püspök úr telefonon pénzt (700 ezer forintot) ígért Alexandra családjának, ha eláll a feljelentéstől? Ha igaz, miért?
– Sz. atya vagy az egyház megkereste már a molesztált kislány családját? Kért-e bárki bocsánatot a kislány családjától a történtek miatt? Ha nem, mikor tervezik ezt?
– Ha a bíróság kimondja Gergely atya bűnösségét, a püspök úr vállalja-e a személyes felelősséget a történtek miatt? Lemond-e a posztjáról?