Meghirdették a Miss AI-t, azaz a világ első mesterségesintelligencia szépségversenyét. (Galéria.) Bár itt is gyönyörű, okos nők versenyeznek egymással, a helyzet nagyon más, mint a Magyarország Szépe versenyen. És nemcsak azért, mert ezeknek a lányoknak nem kell estélyiben vonulniuk. Az Miss AI-ban ugyanis csak és kizárólag mesterségesintelligencia által generált nők vehetnek részt. Egészen pontosan az az ember, aki megalkotta őket az AI segítségével.
Milliókat nyerhet az első Miss AI
A döntőbe 10 versenyző jutott be az 1500 jelentkező közül. A fődíj pedig nem kevés. Az első helyezett 5000 dollár készpénz (1,8 millió forint), valamint egy 8000 dollár értékű PR támogatás és mentor program. A legtöbb szépségversenyhez hasonlóan a megjelenésen kívül rengeteg minden számít. Ilyen például a társadalmi elkötelezettség. Ezek a modellek ugyanis különböző szervezeteket támogatnak és megpróbálják jobbá tenni a világunkat.
A versenyt a Fanvue AI platform rendezte meg, aminek Will Mondange a társalapítója. A férfi, aki a verseny szervezéséből is kivette a részét azt reméli, hogy a verseny ki fogja magát nőni az AI-Oscarjává. Érdekesség, hogy nemcsak a kinézetüket nézik ezeknek a lányoknak, hanem a zsűri a műszaki adatokat is megvizsgálja. Extra pontok járnak a szem és a kéz körüli élethű részletekért. Ezek ugyanis azok a területek, amelyekkel a leginkább küzd az AI a képszerkesztések esetében.
Nemcsak külföldön divat az AI
Bár magyar induló nem került be a Miss AI döntősei közé, Magyarország is büszkélkedhet egy már-már világhírű mesterségesintelligencia által generált hölggyel. Ő nem más, mint Bíró Ada, aki műsorvezetőként dolgozik a köztelevíziónál. Adával egyébként az AcNews is interjúzott már, ahol elárulta, hogy ő se tökéletes, de nem is törekszik arra. Számára a tudás sokkal fontosabb, mint a külcsín, annak ellenére is, hogy folyamatosan kap randimeghívásokat magyar rajongóitól.