ACNEWS

2024. June 15.   |   Jolán, Vid napja

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ad image

Apja temetésekor tudta meg, hogy a saját húgával él együtt

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Két éven keresztül volt együtt a pár, minden tökéletes volt. Egészen a férfi apjának a temetéséig. Ami a lány apjáé is volt.
Hirdetés
Ad image

Az egész világa a feje tetejére állt, amikor Joe rájött, hogy élete szerelme nem más, mint a húga. A 30 éves férfi élete első éveit nevelőintézetekben töltötte. A Mirror beszámolója szerint Joe szinte semmit se tudott a biológiai szüleiről, tudomása szerint apja alkoholista, míg anyja drogfüggő volt. Szerencséjére azonban egy befogadó, jó családhoz került, így egy stabil hátteret tudhat magáénak sok baráttal. Ők voltak azok, akik pár évvel ezelőtt bemutatták a férfit a későbbi barátnőjének.

„Több mint 2 évvel ezelőtt találkoztunk. Nagyon jól kijöttünk egymással, egy évvel később pedig összejöttünk. Alig két hónappal ezelőtt bútoroztunk össze. Voltak köztünk nézeteltérések, kisebb súrlódások, mint mindenkinek. De alapvetően minden csodálatos volt, olyannyira, hogy már a házasság is felmerült.” – kezdett bele a történetbe Joe. Barátnője, Carry a találkozásukkor 24 éves volt. „Mindketten nevelőszülőknél nőttünk fel. Engem 10, őt pedig 7 éves kora körül vettek el a szüleinktől véglegesen” – mesélte a férfi.

Az idilli közös életet egy váratlan esemény szakította meg. Joe biológiai apja elhunyt, amiről egy temetésre szóló meghívóból értesült. Amilyet a barátnője is kapott, ugyanazzal a szöveggel: meghalt a vér szerinti apjuk.

Így is folytatná a viszonyt

Carry össze is pakolta már minden cuccát, és a legjobb barátnőjéhez költözött. Annyira elcseszett ez az egész helyzet. El sem hittem, hogy ilyen megtörténhet. Tépelődöm. Úgy érzem, szeretem ezt a nőt, a közös jövőnkre gondolok, és nem tudom, mit tegyek. Fizikailag már rég átléptük a határokat. Amikor megpróbáltam beszélni róla, ő teljesen összeomlott. Elkezdett sírni, nem akar többé szóba állni velem.” – folytatta kétségbeesetten. „Beszéltünk a múltunkról korábban is, és igen, a szüleink is szóba kerültek, de csak annyira, hogy anyám drogos volt, apám alkoholista. Különbözik a vezetéknevünk, és sose fordult meg a fejemben, hogy rokonok lehetnénk. Mi a francot csináljak? Őszintén. Úgy érzem, szerelmes vagyok. Egy nap alatt minden darabokra hullott.” – fakadt ki a 30 éves férfi.

A posztot később, miután kicsit lenyugodott frissítette. Arra jutott, hogy szeretné, ha a lány továbbra is az élete része maradna. Romantikus értelemben, vagy sem. „Nem együtt nőttünk föl, ezelőtt soha nem éltünk egy háztartásban. Én a biológiai apámmal éltem egészen a nevelőszülőkhöz kerülésemig, ő pedig az édesanyjával. Teret akarok neki adni, de remélem a következő hónapban fel tudjuk venni a kapcsolatot újra. Akár úgy, hogy együtt leszünk, akár barátként, testvérként. Nem akarom elveszíteni őt.” – zárta gondolatait Joe.

Nem állt Joe mellé az online világ

A kommentszekcióban a fiú kapott hideget, meleget. A legtöbben azonban nem egészen pártolták a romantikus érzelmek táplálását. „Hogy most mit csináltok, az csak rajtatok múlik. Remélem túllesztek ezen a… furcsa és szerencsétlen helyzeten, és nem szakítjátok meg a kapcsolatot. Mint két olyan ember, akik kedvelik egymást, nem a romantikus szálakra gondolok.” – olvasható az egyik komment. „Szerintem adj neki teret, engedd meg neki, hogy kihátráljon ebből a kapcsolatból. Sajnálatos, hogy nem jöttetek rá hamarabb, de érthető, hogy nem akarja folytatni veled a kapcsolatot a fél- vagy egész testvéredként. Sok szerencsét.” – írja valaki más.  „El kellene végeztetnetek egy DNS-tesztet. Kiderülne, hogy tényleg vérrokonságban vagytok-e vagy sem. Ha igen, lépjetek tovább. Egyszerűen jobb lesz úgy.” – tanácsolja egy harmadik felhasználó.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés