ACNEWS

Brutális tévedés: 9 év kemo után tudta meg, hogy nem is volt rákos

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Anthony Olsonnak azt mondták, hogy a kezelés nélkül meg fog halni. De kiderült, hogy az orvos félrediagnosztizálta őt.
Hirdetés
Ad image

Az amerikai Montana államból származó Anthony Olson karriert, gyerekeket és egy olyan partnert szeretett volna, akivel hosszú túrákra mehet. Annak ellenére kitartott ezen álmai mellett, hogy 4 éves korában cukorbetegséget diagnosztizáltak nála, vérszegénységben is szenvedett, sőt 29 éves korában veseátültetésen esett át, amely nem sikerült, és dialízisre lett szüksége,

Az álmait 2011 elején vették el tőle, amikor Thomas C. Weiner onkológus a St. Peter’s-ben myelodysplasticus szindrómát (MDS) diagnosztizált nála, egy olyan vérbetegséget, amelyet gyakran a leukémia előfutáraként írnak le. Az MDS-betegek várható élettartama alacsony. „Azt közölte velem, hogy kezelés nélkül még az év vége előtt meghalok” – mondta Olson, aki akkoriban 33 éves volt.

A diagnózis két csontvelőbiopszián alapult, amelyek közül csak az egyik mutatta az MDS jeleit. A második vizsgálat, amelyet tíz hónappal az első után végeztek el, nem volt rossz. Az orvos állítólag azt mondta Olsennek, hogy hagyja figyelmen kívül a második biopszia eredményét. Mert azt jelezi, hogy a kezelés működik, és ezért folytatni kell. Így aztán kilenc éven át tartott a terápia.

A kezelés kezdetén a vizsgálatok kimutatták, hogy a kemoterápia súlyosbította Olson vérszegénységét. Weiner heti rendszerességgel vasat tartalmazó vérátömlesztést írt elő. 2016-ban Dr. Robert LaClair, az Olson dialíziséért felelős vesespecialista aggódni kezdett. Olson vasszintje veszélyesen magas volt. Módosította a kezeléseit, ami javított a vérszegénységen és a vastúlterhelésen.

2019-ben LaClair azt gyanította, hogy Weiner talán félrediagnosztizálta Olsont, és sürgette a betegét, hogy kérjen egy második véleményt. De gyanúját évekig megtartotta magának, mivel Weiner befolyásos személyiség volt a kórházban. Végül azonban sikerült elérnie, hogy Weinert kirúgják. A kórház azzal vádolta az orvost, hogy „ártott a betegeknek azzal, hogy olyan kezeléseket – köztük kemoterápiát – alkalmazott, amelyek klinikailag nem voltak szükségesek”. A kórház úgy döntött, hogy újra megvizsgálja az eredeti mintát, és kiderült, hogy Olson soha nem volt rákos. Weiner tagadott minden vádat, és azóta beperelte a kórházat jogtalan felmondásért és rágalmazásért – írja a heute.at.

Olson 2021-ben abbahagyta a rákkezelését, és egy évvel később beperelte a St Peter’s-t. A kórházzal végül megegyezett, és egy meg nem nevezett összeget kapott. Bár továbbra is egészségügyi problémákkal küzd, a most 47 éves férfi igyekszik nem gondolni arra, ami vele történt. De néha elgondolkodik azon, hogy mi motiválta egykori onkológusát. „Vajon csak a pénzért tette?” – kérdezi. „Fogadott arra, hogy meghalok, és csak azt gondolta, hogy több pénzt kereshet?”

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!