Donald Trump ismét fenyegetésbe bocsátkozott Grönlanddal kapcsolatosan. Az Egyesült Államok elnöke elmondta, hogy nem riad vissza attól sem, ha katonai erőt kell bevetnie a dán autonóm terület annektálása kapcsán. Erre vonatkozóan nyilatkozatot is tett Donald Trump:
Donald Trump Grönlandról: „Szükségünk van rá a nemzetközi biztonság érdekében”
„Nem zárom ki. Nem mondom, hogy meg fogom tenni, de nem zárok ki semmit. Az Egyesült Államoknak sürgősen szüksége van Grönlandra, a saját nemzetbiztonsága érdekében. Csak egy nagyon kis csoportnyi ember él a szigeten, akikről gondoskodni fogunk, és megbecsüljük őket, meg minden. De szükségünk van rá (Grönlandra) a nemzetközi biztonság érdekében”
– mondta az Amerikai Egyesült Államok elnöke, amelyet a heute.at szemlézett.
Kanadát is bekebelezné
Trump tervei között nem csupán Grönland, de a szomszédos Kanada is szerepel. Az elmúlt hónapok során többször is felháborodást váltott ki az olyan kijelentéseivel, amelyben Kanadát az USA államai közt szeretné tudni. Az NBC-nek tett nyilatkozatában viszont világossá tette, hogy nem tartja lehetségesnek azt, hogy katonai erőt alkalmazzon az Amerikai Egyesült Államok északi szomszédai irányába.
„Nem hiszem, hogy valaha is eljutunk odáig”
– fejtette ki Trump, miközben Gröndlanddal kapcsolatban így nyilatkozott:
„Valaminek történnie kell Grönlanddal. Őszinte akarok lenni” – tette hozzá az amerikai elnök.