Hiába járőröznek sűrűbben a rendőrök borsodi falucskában, elveszett a nyugalom. Mint azt az AcNews megírta, Encsencsen mindenki retteg, mióta év végén egy 69 éves asszonyt 55 késszúrással kivégeztek, kiraboltak, majd rágyújtották a házat. Bár a támadót gyorsan elfogták, azóta is a rettegés az úr a házakban. Ugyanis pár nappal azelőtt egy másik asszonyt ért támadás. Őt a rabló fejszével úgy fejbe verte, hogy azóta is az életéért küzd a kórházban.
A rendőrség szerint az első rablás elkövetője nem ugyanaz, akit letartóztatott a bíróság – írta az atv.hu. A két támadást nem egy ember követte el. A lakókat azonban ez még jobban felzaklatta. Hiszen ez azt jelenti, hogy az első támadó még mindig szabadlábon van, bármikor újra lecsaphat. A helyi polgármester szerint egyenes út vezetett idáig. Mivel a faluban többen drogoznak, mindent megtesznek, hogy hozzájussanak a szerhez.