Amint arról az AC News is beszámolt, március 2-án a Berekfürdő külterületén található Tatárülés egyik ingatlanához vonult ki nagy erőkkel a rendőrség. Lakossági bejelentés érkezett ugyanis, miszerint egy német állampolgárságú férfi az ingatlanhoz tartozó csirkeólban holtan találta 10 éves gyermekét.
Feltételezések szerint a gyermek már napok óta halott volt, a pletykák pedig hamar szárnyra kaptak: anyja lehet a feltételezett gyilkos. A nő a történtek után önkezével próbált véget vetni életének, de nem járt sikerrel. A mentők a debreceni kórház pszichiátriai osztályára szállították.
Mint kiderült, a nyomozók még aznap őrizetbe vették Damarist. Március 3-án pedig az igazságügyi orvosszakértők a boncolás során idegenkezűségre utaló nyomokat találtak. Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője a 24.hu megkeresésére elmondta: 14 év alatti személy sérelmére elkövetett emberölés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a kegyetlen nőt. Majd hozzátette, az ügyészség kezdeményezi a letartóztatását.