ACNEWS

Fejszével irtotta ki a családját: agyonvágta férjét, fiát, barátnőjét

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Tíz évenként ölt baltával és gyújtotta fel a házat az elvetemült asszony. A második gyilkosságot sokáig meg is úszta.
Hirdetés
Ad image

Az 58 éves, orosz nőt korábban már elítélték férje megölése miatt, most viszont azt is beismerte: kegyetlen módon végzett saját fiával és egy közeli barátnőjével is. Az orosz nyomozó hatóságok jelentése szerint az asszony az első gyilkosságot még az 1994-ben követte el a Blagovescsenszki járásban. Ekkor egy baltával végzett férjével, embertelen tette miatt pedig három év börtönbüntetésre ítélte a bíróság – írja az mk.ru hírportál.

A férjgyilkos nő később sem nyugodott. Mint kiderült, 2024 novemberében, egy családi vita során összetűzésbe keveredett fiával. Elmondása szerint a veszekedés közben meglökte gyermekét, aki elesett, ennek következtében pedig halálos fejsérülést szenvedett. Hogy eltüntesse a bűncselekmény nyomait, felgyújtotta a házat. Az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat és a nyomozók viszont arra jutottak: a fiú tragikus és értelmetlen halála egy baltával okozott fejsérülés miatt következett be.

Miután az asszony felfedte sátáni tettét, nem bírta tovább a nyomasztó lelki terheket. Elmondta, hogy 2005-ben – szintén egy baltával – szétverte közeli ismerőse fejét is. Ekkor barátnőjénél vendégeskedett, közösen italoztak, majd egy vita során baltát rántott. A házigazdára támadt és addig ütötte vele a fejét, amíg az mozgott. A brutális gyilkosságot követően tüzet gyújtott a házban, majd pedig elmenekült, magára hagyva vérben úszó ismerősét.

Az orosz hatóságok kiderítették: az asszony mindhárom gyilkosságot ugyanazzal a módszerrel követte el. Lesújtott áldozataira, majd a nyomok eltüntetése érdekében tüzet okozott és elmenekült a helyszínről. Az 58 éves nőt most több ember sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják. Amennyiben bűnösnek találják, élve talán soha nem szabadul a rácsok mögül.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

18+

Felnőtt tartalom

Elmúlt már 18 éves?

Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!