2025. December 23.   |   Zéno napja

Hirdetés

Félmilliárdos villanyszámlát kapott a tulaj a rossz mérőóra miatt

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Kis híján infarktust kapott a házigazda, amikor meglátta a villanyszámlát: majdnem félmilliárd forintot kellett volna fizetnie.

Hirdetés

Félmilliárdos villanyszámlát kapott a szlovák háztulajdonos, mert a rossz mérőóra több millió kilowattórás fogyasztást mutatott. A férfi rögtön arra gondolt, hogy a villanyszámla kifizetéséhez jelzáloghitelt kell felvennie. A Markízának nyilatkozó férfi elmondta, SMS-ben kapott értesítést a szolgáltatótól, hogy olvassa le a villanyóráját – írta a Parameter.sk. „Legutóbb január 15-én olvastam le, akkor az érték körülbelül 18 ezer volt. Amikor viszont megláttam a mérőn a 6 666 000-et, teljesen ledermedtem” – mesélte a televíziónak. Kiszámította, hogy a mért fogyasztásmennyiség a tavalyi energiaárak alapján elméletileg 1,3 millió euróra  (500 millió forint körüli összegre) rúg.

 „Ez körülbelül hat lakótömb éves fogyasztása egyszerre – idézte az atv.hu. Amikor pedig újraszámoltam, kiderült, hogy óránként 750 kilowattot kellett volna fogyasztanom, amit természetesen sem a biztosíték, sem a vezetékek nem bírtak volna el” – folytatta a férfi. Mivel tudta, hogy ez teljes képtelenség, és ennyi áramot egy emberöltő alatt sem tudna elfogyasztani, utánajárt, hol történhetett a hiba. Hamar kiderült, hogy hasonló esetek másutt is előfordultak Szlovákiában. „Ugyanezzel a mérőóratípussal másoknál is megjelentek a kijelzőn a hatosok” – mondta. Mindez egy áramszünet után történt, amely két nappal korábban az ő utcájában is bekövetkezett. Az energiaszolgáltató megígérte, hogy kicserélik a mérőórát. Valamint azt is, hogy a leolvasást később a korábbi fogyasztási adatok vagy pótlólagos számítások alapján végzik el.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés