ACNEWS

Foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár: folytatódtak az egyeztetések a minimálbérről

A partnerség jegyében, konstruktívan folytatódtak a jövő évi minimálbérről szóló egyeztetések - közölte Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár csütörtökön az MTI-vel.

Hirdetés
Ad image

A partnerség jegyében, konstruktívan folytatódtak a jövő évi minimálbérről szóló egyeztetések – közölte Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár csütörtökön az MTI-vel.

Kiemelte: idén december 8-án a gazdaságfejlesztési miniszter munkaszervezetének épületében tartották meg a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának monitoring bizottsági ülését. Az egyeztetés témája a 2023-as minimálbér és garantált bérminimum összege volt.

Czomba Sándor a megbeszélésen kifejtette, hogy a kormány a járulékcsökkentések terén már „elment a falig”, és arra kérte a munkáltatók és munkavállalók képviselőit, hogy ők is tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy sikeresen meg tudjanak állapodni a 2023-as kötelező legkisebb keresetek mértékéről.

„El kell kerülnünk a recessziót, meg kell védenünk a teljes foglalkoztatottságot és a családokat. Ehhez jól teljesítő gazdaságra van szükség. Mindenki abban érdekelt, hogy a megállapodás megszülessen, csak így őrizhető meg a bérbiztonság, a munkahelyek és vállalkozások stabilitása” – így fogalmazott.

Az államtitkár megállapította, hogy közeledtek az álláspontok, a tárgyalások pedig a jövő hét folyamán folytatódnak.

Czomba Sándor emlékeztetett, hogy a minimálbér 2010 óta közel háromszorosára emelkedett, már magasabb, mint a szocialista kormányok idején az átlagbér volt.

A kormány a munkavállalókat széleskörű intézkedésekkel támogatja: minden magyar család havonta 181 ezer forintot spórol meg a rezsicsökkentéssel, támogatást nyújt a családi adókedvezmény, kamatstop védi a hiteleseket és élelmiszerár-stopot is bevezettek – mutatott rá.

Végül az államtitkár arra is kitért, hogy a munkáltatók is érdemi segítségben részesülnek: a kormány Gyármentő Programot, valamint ehhez kapcsolódóan 100-100 milliárdos garancia és hitelprogramot indított, kiterjesztette a kkv-kra a kamatstopot, rendkívül kedvező hitelt biztosít a Széchenyi Kártya Programon keresztül, valamint elindította az energia-intenzív kkv-k támogatását 220 milliárd forintos kerettel. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!