ACNEWS

Fordulat: Bíró Ica visszakaphatja az otthonát, lebukott a lakásmaffia

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook
Reménykedhet a Metál Lady, nyomozást indított a rendőrség, mert Schadl György végrehajtója hamis papírokkal vette el az otthonát.
Hirdetés
Ad image

Öt éve harcol Bíró Ica, hogy visszakaphassa az otthonát. Amit, mint az kiderült, hamis papírokkal vett el tőle a végrehajtó. Ügyében most kedvező fordulat állhat be: a rendőrség elindította a nyomozást, az énekesnő pedig azt reméli, hamarosan teljesen kártalanítják.

„Amikor a Schadl–Völner-ügy kiderült, az új végrehajtótól végre megkaphattam azokat az iratokat, amiket az előző többszöri kérésre sem adott át nekem – mesélte Bíró Ica a Blikknek. – M. Esztertől, aki vádlott volt a Schadl ügyben és le is tartóztatták, nem kaptam meg a jogosan járó dokumentumokat, amiket köteles lett volna átadni nekem anno. Az utódjától beszerzett dokumentumokból kiderült, hogy hamis, lejárt papírok alapján hajtották végre a kilakoltatásaimat, erre a tényre pedig nemrég bukkantak rá az ügyvédeim. Eddig több körben is visszautasították a korrupciós perre és csalással szembeni nyomozásra beadott kérvényeimet, most másképp adtuk be a dokumentumokat. És végre elindították a nyomozást.”

Milliókért adják ki a két lakását

A Metal Lady ingatlanait havi több millió forintért adják bérbe. Az énekesnő pedig úgy érzi, ez újabb hatalmas pofon a kilakoltatása mellett, hiszen évtizedekig dolgozott azért, hogy nyugdíjas korára ne kelljen aggódnia az anyagi helyzete miatt. „Valóban, úgy tudom, bérlik mindkét lakásom. Korábban a végrehajtó-helyettes is bevallotta egyszer, hogy nem velem van a gond, hanem azzal, hogy túl jó ingatlanjaim vannak túl jó környéken. Egy életet dolgoztam végig azért, hogy a saját biztonságomat megteremtsem. Ők pedig embertelenül lenulláztak.”

Teljes kártérítésben reménykedik

„Úgy tudom, a két ingatlanomat összesen több mint kétmillióért adják ki havonta. Ezek az árverési vevők olyanok, akik a becsapott hitelesek kárára több ingatlanra is szert tettek. Aztán kiadják és életük végéig jól élnek a mások munkája által létrehozott ingatlanvagyonból” mondta Ica.

Bíró Ica azt reméli, a mostani fordulat végre pontot tehet az évek óta húzódó ügy végére és bebizonyosodhat az igaza. „Nyilván a teljes kártérítésben reménykedem, mert ez már egy olyan eljárás, amit nem lehet csak úgy lesöpörni az asztalról. Erre vártunk, hogy a rendőrség is elkezdje végre, azaz vizsgálja ki az ügyemet teljes mélységében” tette hozzá Ica.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés