Halálra verte egy jogásznő alig egyhetes kisfiát Budapesten. A nő a gyilkosság napján először maradt kettesben gyermekével, férjét ugyanis behívták a munkahelyére. A kismama állítása szerint egy lemezről hallgatott gyerekdal szövegében fedezte fel az isteni sugallatot, amely szerint végeznie kell a kicsivel. A parancs szerint vissza kellett őt küldenie a földi pokolból a mennyországba, hogy ott boldog lehessen.
A nő ezután ütlegelni kezdte a gyermeket, időnként pedig szünetet tartott. Meghallgatta, hogy lélegzik-e még a kisfiú, majd folytatta az ütlegelést. A hálószobából aztán a fürdőszobába vitte a kicsi testet, majd igyekezett betuszkolni a vécébe, állítása szerint azért, hogy az átjárón át továbbítsa őt a mennybe. Nem járt sikerrel, ezért pánikba esett. Megijedt attól, hogy gyermeke nem kerülhet vissza a mennyországba. Egyik irracionális gondolatát a másik követte. A jéghideg zuhany alá állt, hogy halálba hűtse magát, majd miután nem járt sikerrel, már halott gyermekét magához ölelte és belekezdett annak „felélesztésébe”. Az ágyban mellére szorított gyermeket „Istentől kapott erejével” igyekezett feléleszteni. Zavart elméje kizárta magából a külvilágot, katatón-skizofrén állapotba került – így talált rájuk a férje.
Áronka 2011 februárjában született meg a borzalmas gyilkosság pedig alig egy héttel később történt. Az anya a kórházban fáradtságára, kimerültségére hivatkozással nem kereste a babáját, magatartása pedig még a sokat látott kórházi személyzet figyelmét is felkeltette.
A kívülállók azonban rá se hederítettek e jelre. Számukra úgy tűnt, a fiatal pár révbe ért. A fejlesztőmérnök férj jól keresett, jogász végzettségű felesége pedig egészséges fiúgyermeknek adott életet. Míg a férj dolgozott, az asszonyka a családi fészek csinosításával foglalatoskodott. Úgy tűnt, minden rendben megy a mélyen vallásos család körül. Senki nem fordított kellő figyelmet az egyre sokasodó baljós előjelekre, amelyek végül borzalmas tragédiába torkolltak.
A fiatal pár a nő terhességének megállapítása után költözött egy XVII. kerületi, új építésű társasház egyik tágas lakásába. Évekkel korábban kötöttek házasságot, az addig hiába várt gyermekáldás pedig látszólag mindkettejüket örömmel töltötte el. A mintaházaspár szeretetben, békében élt, mindketten mélyen vallásosak voltak. Nem egyszerű templomba járó hívek voltak, hanem egy vallásos közösség aktív tagjai is.
Barátaik is a gyülekezet aktív tagjaiból kerültek ki, ők pedig e körön belül is vezető szerepet vállaltak. különösen a feleség, Eszter. Szabadidejükben a gyülekezet tagjaival együtt jártak kirándulni, a Bibliából olvastak fel összejöveteleiken, a közösséget és őt magukat is mélyen átitatta a vallás.
Eszter látszólag rendezett, normális és jómódú családban nőtt fel. Szülei szerették egymást, egyetértésben nevelték fel három gyermeküket. Az eszményi felszín azonban rengeteg eltitkolt feszültséget takart. Eszter minden igyekezete ellenére sem találta a helyét a családban, eredménytelenül versenyzett nővérével. Egy vidéki egyházi középiskolában tanult tovább, kollégista lett. Később egyetemista lett, bölcsész, ám időközben úgy határozott, hogy mégis inkább jogász szeretne lenni. Élete fő célja ekkor már az volt, hogy bírónő legyen.
Terve azonban meghiúsult. Szerelmi csalódás érte, ezt képtelen volt feldolgozni, elveszítette a kapaszkodókat, új, veszélyes és tilos fogódzókat keresett, kialakult a függőség. Visszatérő, ijesztő látomásai, flashback élményei nagyon megrémítették, így végül elhatározta, hogy megváltozik és új életet kezd, azzal azonban nem, számolt, hogy látomásai évek múlva is visszatérhetnek. Kihagyott egy évet, „újjáépítette magát”, majd nővére hívására csatlakozott egy vallásos körhöz. A gyülekezet nagyon megtetszett neki, teljes erővel belevetette magát a közösség ügyeibe. A nyomozás során beszerzett szakvélemény szerint Eszter olyan nő, aki mindig függ valamitől. A vallásban találta meg a következő „mankót”, a továbbiakban ettől remélt támogatást, biztonságot.
A vallásos körben Eszter megismerte későbbi férjét, egybekelésük után még évekig tevékenykedtek a kör tagjaiként. Eszter terhessége idején elköltöztek és a közeli gyülekezet tagjaivá válnak. A nő időközben elvégezte a jogi egyetemet is, de nem dolgozott jogászként. Férje ugyanis elég jövedelmet szerzett ahhoz, hogy abból mindketten megéljenek.
Eszter szabad energiáit egyre nagyobb mértékben fordította a vallásos körben végzett munkájára. Bibliát magyarázott, a közösség lapjába írt cikkeket, beszédeket tartott. Mindenki kedvelte őt, határozott, jókedvű, ám távolságtartó nőnek írták le. Kevesen ismerhették meg őt igazán, gondolatait többnyire naplójával osztotta meg – amelyet egyébként nem rejtett el férje elől sem.
Eszter grafománnak bizonyult, minden gondolatát és benyomását leírta, naplója pedig elképesztő dolgokat tartalmazott. Sem családtagjaihoz, sem férjéhez nem kötötte erős kapocs, fuldokolva kereste kiutat egyre inkább bezáródó életéből, amelyre a házasság után terhessége tett újabb lakatot. Terhességét is kettős módon élte meg, néha „kis szörnyekként” számolt be a nők testében növekvő gyermekekről – így saját magzatáról is.
Gyötrődött és bűntudata is volt, mert terhességét nem mintaszerűen élte meg. Az írást elemző kriminálpszichológus véleményét egyetlen mondatban úgy lehetne összefoglalni, hogy „Eszter nagyon nagy bajban volt, gondolataiból üvölt, hogy nincsen rendben”. A napló tartalmazza néhány hallucinációját is. Beszámolt például arról, hogy a Halál is meglátogatta őket, egyik éjjel látta annak csuklyás alakját, amint ott állt a hitvesi ágy mellett.
A gyilkosság napján Eszter férje az édesanyjával együtt érkezett haza. A nagymama látogatóba jött, újfent látni szerette volna unokáját. Eszter napközben telefonon közölte férjével, hogy otthon „hatalmas meglepetésben” lesz része. A férj semmire nem gyanakodott. Hazaérkezésükkor a feleség a tetőtérben található szobában tartózkodott a gyermekével, állítása szerint szoptatta őt. Nem sokkal később a férj újra a szobába lépett és megkérdezte Esztert arról, hogyan is kell beprogramozni a mosógépet. A feleség nyugodt hangon magyarázta el neki a szükséges lépéseket.
Másfél órával később a nagymama idegeskedni kezdett. A férj ekkor már nem tágított. Lerántotta a takarót az ágyon fekvő feleségéről és a gyermekről. Mindketten meztelenül feküdtek az ágyon, a kicsi testét hatalmas véraláfutások borították. Az asszonyon ekkor furcsa roham lett úrrá, alig akarta kiengedni a karjából a halott csecsemőt. Az apa ügyet sem vetve az üvöltözésére, a lakás konyhájának asztalán, a mentők útmutatásai alapján kísérelte meg újjáéleszteni az akkor már jó ideje halott kisbabát. A kiérkező mentők sem tudtak már tenni semmit érte, mégsem érkeztek hiába. Nyugtató injekcióval csendesítették le a hisztérikusan, irracionálisan viselkedő anyát.
Az ügybe bevont szakértők egybehangzóan megállapították, hogy a nőnél már jóval gyermeke megszületése előtt aktiválódott az elmebetegség. Ott lappanghatott benne korábban is, végül hallucinációk kíséretében éledhetett fel és vehette át a hatalmat elméje felett. Végső soron a szülés és az anyaság feldolgozhatatlan élménye lehetett az a trauma, amely aktiválta a folyamatot. A „szabad életre” vágyakozó, a háztartásbelivé válástól rettegő nő pszichéje megroppant a súly alatt.
Eszter nem tagadott, nyugodtan ismerte be a rendőröknek, hogy meggyilkolta gyermekét. A felkért igazságügyi elmeszakértők elmebetegnek nyilvánították, ennek eredményeként a bíróság fel is mentette őt a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádja alól. Egyúttal elrendelték kényszergyógykezelését is, felügyelet alá helyezték, gyógyszerekkel kezelték.
