Vádat emeltek egy korábbi labdarúgó ellen, aki nem létező befektetési lehetőségekkel csalt ki mintegy 34 millió forintot 29 sértettől.
A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádirata szerint a férfi – aki fiatal futballisták közvetítésével is foglalkozott – költekező életmódot folytatott. 2020 őszén arra az elhatározásra jutott, hogy – az egész országra kiterjedő – baráti-ismerősi körébe tartozóktól csal ki pénzt. Elterjesztette, hogy németországi szántóföldek, ingatlanok és ékszerek adásvételével a nála befektetők pénzét megduplázza-megtriplázza. Vállalta azt is, hogy egy esetlegesen sikertelen üzletnél is mindenképpen visszaadja a befektetett összeget.
A férfi eleinte 50 ezer és 100 ezer forint közötti összegeket vett át, és egy-két héten belül valóban duplán adta vissza. Ez azonban csak arra szolgált, hogy a befektetők bizalmát elnyerje és később már nagyobb összegeket is rábízzanak. Azt is felajánlotta néhány sértettnek, hogy ha ők hoznak más befektetőt, akkor jutalékot fizet nekik – ismertették.
A vádlott 2020 októbere és 2021 július vége között 29 sértettől – volt, akitől többször is – vett át ötvenezer forinttól ötmillió forintig terjedő összegeket. A pénzt azonban a bizalomelnyerő kezdeti kifizetések után nem vagy csak részben fizette vissza.
Az ügyészség 29 rendbeli, üzletszerű csalási cselekmény miatt emelt vádat a férfi ellen – olvasható a közölte a Pest Megyei Főügyészség közleményében.
MTI