2025. December 24.   |   Ádám, Éva napja

Hirdetés

Hős kisfiú mentette meg az apukája életét Pécsen

Fotó: OMSZ
Fotó: OMSZ
Felnőtteket megszégyenítő higgadtságról és bátorságról tett tanúbizonyságot a tízéves Olivér, aki megmentette apukája életét.

Hirdetés

Tízéves kisfiú hívott mentőket eszméletlen édesapjához, így mentett életet – tudósított a borsonline.hu. A gyermek azonnal tudta, hogy baj van. Egyedül tartózkodott apukájával pécsi otthonukban, amikor nem sokkal lefekvés után a szülő váratlanul rosszul lett. Kiabálni kezdett, rángatózott, majd elveszítette az eszméletét és ágyáról félig a földre esett.

Stabil oldalfekvés

Az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán tette közzé a gyermek és a mentős diszpécser beszélgetését. A tízéves Olivér nagyon ügyesen foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat. Elmondta, hogy apukájának vérzik a szája és félig lelóg az ágyról, a kérdésekre pedig nem válaszol. A higgadt mentőirányító utasítása nyomán először az ágyra helyezte, majd oldalára fektette a férfit. Közben folyamatosan közölte, hogyan változik apukája arcszíne szürkés-lilásról egészségesebb árnyalatra. Elmondta, hogy édesapja veszi a levegőt, „horkol”, mire megnyugtatta őt a diszpécser, hogy amíg ez így marad, addig nincsen nagy baj. Elmagyarázta az ijedt gyermeknek, hogy miért kellett oldalt fektetnie apukáját. Ha esetleg hányna, akkor is szabad maradjon a légcsöve. Míg a mentők a pécsi lakás felé száguldottak, megkérdezte a kisfiút, hogy apukájának volt-e hasonló rohama korábban, illetve szed-e valamilyen gyógyszert. A nemleges választ követően megbeszélték, hogy van-e a lakásban kutya, ami esetleg zavarhatná a mentős bácsikat. Válaszul Olivér elmondta, hogy csak egy tengerimalac és egy nyúl lakik velük.

Büszke lehet rá az apukája

A beszélgetés során elhangzott, hogy már megnyugtató közelségben, az utca végén járnak a mentők, akiknek érkezéséig mindvégig tartotta a vonalat a diszpécser. Ezalatt kiderült, hogy az apa már nyitogatja a szemét, ezzel kapcsolatban ismételten elmondta a szakember, hogy talán nem emlékszik majd semmire Olivér apukája, de ez teljesen normális. Attól sem kell megijednie a kisfiúnak, hogy az apukája szeme kissé piros, hiszen a nagy erőfeszítéssel járó roham megerőltette a szervezetét és lehet, hogy kissé bevérzett a szeme. A felvételen hallatszik, amint a hős kisfiú beengedi a mentőket, akik végül stabilizálták és ellátták a szülőt. Mielőtt megszakadt volna a felvétel, a mentésirányító nemcsak megdicsérte a kisfiút bátor hozzállásáért, de hozzátette, hogy apukája nagyon büszke lehet rá.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés