2021-ben közel három és fél órát töltöttek internetezéssel a tizenöt évesnél idősebbek. A televízió előtt viszont több mint öt órát ültek. A televíziózási szokások ugyanakkor átalakultak az elmúlt közel két évtizedben a médiaszolgáltatások és a videómegosztó platformok megjelenése miatt. A műszeres televíziós közönségmérés kezdete óta a magyar lakosok napjuk közel hatodát tévénézésre fordították. Sőt, a Covid-járvány idején ez az arány még tovább emelkedett. Így 2020-ban már egy átlagos nap ötödét e tevékenységgel töltötték – derül ki a Nemzeti Média – és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásából.
Bár a napi fogyasztási idő 3 óra 42 percről 4 óra 49 percre emelkedett, az utóbbi évtizedekben több mint egymillió néző tűnt el a tévéképernyők elől.
Elsősorban az idősebb generáció tagjaira jellemző, hogy rendkívül sokat ülnek a tévékészülékek előtt. Nekik az elmúlt 25 évben majdnem három órával növekedett a napi tévéfogyasztási idejük. Ennek köszönhető, hogy összességében több mint egy órával nőtt a tévénézésre fordított idő a négy év feletti lakosságra vetítve. A magyarok az európai átlagnál többet tévéznek. Míg 2021-ben az európai lakosság 70 százaléka, a magyarok 73 százaléka töltötte az idejét a képernyő előtt napi szinten.
Csakhogy a tévénéző népesség gyorsabban és nagyobb ütemben öregedett, mint a magyar társadalom egésze. 2022-ben átlagosan tíz évvel volt idősebb a képernyő előtt ülő közönség a lakosság átlagához képest. Huszonöt éve ez a különbség csupán négy év volt. A népesség átlagéletkora az elmúlt két és fél évtizedben 38 évről 43-ra emelkedett. A tévénézők átlagéletkora 42-ről 53 évre nőtt.
A nézői korösszetételt és a csatornaválasztást tekintve 2022-ben az ATV és a Hír TV követői voltak a legidősebbek, átlagosan 67 évesek. A vezető kereskedelmi csatornák esetében az RTL-csoport közönsége három évvel volt fiatalabb a TV2 táboránál. A legfiatalabb közönséget a Viacom hét csatornája tudhatja magáénak, ami nem meglepő, hiszen hozzájuk tartozik a Nickelodeon, a Nicktoons és a Nick JR is.
A legnézettebb műsorok között a filmek helyét előbb átvették a különböző nem fikciós műsorszámok, majd a sorozatok, míg napjainkban a hír- és információs műsorok rendelkeznek meghatározó pozícióval.
A csatornakínálat bővülését a technológiai fejlődés alapozza meg, ami lehetővé teszi, hogy a médiaszolgáltatók akár kábelcsatornán, akár műholdas közvetítés útján vagy éppen a digitális platformok révén tegyék elérhetővé a szolgáltatásaikat. A műsortovábbítási technikák fejlődésével az elérhető szolgáltatások száma valószínűleg tovább bővül.