A külügyminiszter óvatossággal kezelendő ukrán propagandának minősítette a híreket, miszerint magyar kémek buktak le Ukrajnában.
Szijjártó Péter külügyminisztert az ATV kérdezte arról, hogy az ukrán hírszerzés (SZBU) szerint magyar kémhálózat működött Kárpátalján.
Szijjártó válaszában hangsúlyozta, hogy az orosz–ukrán háború nemcsak a harctéren, hanem az információs térben is zajlik: „A fizikai összecsapások mellett propaganda is folyik, amelynek célkeresztjében sokszor Magyarország áll.” A külügyminiszter szerint gyakran fordul elő, hogy az ukrán médiában megjelenő magyarellenes hírek megalapozatlanok. „Világos, hogy Ukrajnában rendszeresen alkalmaznak magyarellenes propagandát” – fogalmazott.
Szijjártó hozzátette: jelenleg nincs hivatalos diplomáciai értesítés az ügyről. „Ha kapunk részleteket vagy hivatalos információt, akkor fogunk foglalkozni vele. Addig ezt az ügyet propagandaként kell kezelni” – mondta.
Mint arról beszámoltunk, ukrajnában két magyar kémet fogtak el. Az egyikük egy 40 éves férfi, aki korábban a beregszászi körzetben szolgált katonaként és úgynevezett alvó ügynök volt. 2021-ben szervezték be, tavaly szeptemberben aktiválták és egyszer azzal az ürüggyel utazott vissza Magyarországra jelentést tenni, hogy az apját külföldön kell gyógykezelni – állítja az ukrán elhárítás. A másik őrizetbe vett magyar kém egy volt katonanő.
Ukrán közlés szerint az volt a feladatuk, hogy információkat gyűjtsenek Kárpátalja biztonságáról, sebezhető pontokat keressenek a körzet védelmi rendszerében, és feltérképezzék, hogy a helyi lakosság miként fogadná, ha magyar csapatok lépnének be a régióba – írja az Infostart.
Az ukrán állítás szerint a magyar katonai hírszerzésnek dolgozó személyek az ukrán légvédelem gyengeségeiről gyűjtöttek adatokat.
Ezt a videót tették közre az ukránok a kémekről:
Küldök egy számot, szióka, jó legyél…hm… mint két James Bond
Közösségi oldalán jelentette be Szijjártó Péter, hogy Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet. Az erről szóló döntést átadták Ukrajna budapesti nagykövetének.
„Amióta zajlik a háború Ukrajnában, egy egyre erősödő magyarellenes propaganda is zajlik. Most a legújabb, magyarok ellen indított lejárató akciónak is pontosan az az oka, mint az eddigieknek: mi, magyarok békét akarunk, mi nemet mondunk a háborúra” – mondta.
„Mi nem tűrjük, hogy Ukrajnában ilyen lejárató akciókat indítsanak folyamatosan Magyarországgal, a magyar emberekkel szemben. Ezért a mai napon kiutasítottunk Magyarországról két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet. Az erről szóló döntést, jegyzéket Ukrajna budapesti nagykövetének az elmúlt percekben itt, a Külügyminisztériumban át is adtuk” – tette hozzá.