Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Keleti Gazdasági Fórumon jelentette be, hogy Oroszország bezárja a Goethe Intézet moszkvai, szentpétervári és jekatyerinburgi központját.
„Természetesen bezárják őket, miután ott, Berlinben bezárták a kulturális központunkat. Ha nem tennénk meg, azt mutatnánk, hogy nem tiszteljük magunkat” – fogalmazott Lavrov.
Az orosz külügyminiszter szerint Berlin tudatosan hozta meg a döntést, és nem értette meg, hogy ezzel „véget vetnek a német kulturális jelenlétnek Oroszországban”. A Goethe Intézet a német nyelv és kultúra külföldi népszerűsítésével foglalkozó szervezet.
Moszkva válaszol Berlin lépésére
Lavrov kitért azokra a német vádakra is, amelyek szerint Oroszország állhat a augusztus eleji lipcsei repülőtéri incidens mögött. Az orosz külügyminiszter megkérdőjelezte a német hatóságok következtetéseit. Szerinte egy sérült drónt találtak a repülőtéren, majd úgy ítélték meg, hogy az hasonlít az orosz fegyveres erők által használt típusokra, de ezt nem lehet egyértelműen bizonyítani.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter kedden azt közölte, hogy Németország szerint Oroszország felelős a lipcsei incidensért. Johann Wadephul német külügyminiszter erre válaszul bejelentette, hogy Berlin bezárja Oroszország bonni főkonzulátusát, valamint a berlini Orosz Ház kulturális központot. A német vádakra Vlagyimir Putyin is reagált. Az orosz elnök szerint a bemutatott bizonyítékokat meghamisították, és Berlin „súlyos hibát” követ el. Egy, a Sanghaji Együttműködési Szervezet biskeki csúcstalálkozóját lezáró sajtótájékoztatón azt kérdezte: „Hol vannak a bizonyítékok?”
A lipcsei repülőtéri incidens
Augusztus 4-ről 5-re virradó éjszaka egy szállító-repülőgép egy azonosítatlan tárggyal ütközött a kelet-németországi Lipcse közelében. A repülőgépet Hannoverbe irányították át, ahol kisebb sérüléseket állapítottak meg rajta.
Nem sokkal korábban a lipcsei repülőtér működését is felfüggesztették, miután egy ukrán Antonov szállítógép közelében egy robbanószerkezettel felszerelt drónt és robbanóanyagot találtak a repülőtér területén. A német hatóságok megállapításai szerint a repülőgépen talált drón korábban szándékosan az Antonov szárnyának ütközött. A robbanóanyag azonban nem lépett működésbe.
Augusztus végén egy harmadik drónt és olyan szerkezeti maradványokat is találtak, amelyek a drónok irányítására szolgálhattak.



