ACNEWS

Nagy Bandó András: Minden rendben, jövő augusztusig „működök”

Idén tavasszal kapta meg harmadik peacemakerét Nagy Bandó András. A színész azóta jól van, jövő augusztusig biztosan nem vár rá műtéti beavatkozás.

Hirdetés
Ad image

Idén tavasszal kapta meg harmadik peacemakerét Nagy Bandó András. A színész azóta jól van, jövő augusztusig biztosan nem vár rá műtéti beavatkozás.

Áprilisban cserélték Nagy Bandó András szívritmus-szabályozóját, ami miatt egy ideig a napi edzéseivel fel kellett hagynia, ám azóta minden visszatért a régi kerékvágásba.

„A harmadik pacemaker behelyezése könnyebb az orvosnak, esetemben Kónyi Attilának is, hisz adott a kis tasakszerű hely, és a két bent lévő, a szívben rögzített elektróda, fölvág, behelyez, elektródát becsavar, lezár, és könnyebb nekem is, elég az érzéstelenítés, így aztán műtét közben József Attila verseiből mondtunk részleteket. Tíz nap múltán újra edzettem, s azóta is ezt teszem. Minap megvolt az első kontroll, minden rendben, jövő augusztusig „működök” – mondta a Blikknek a Karinthy-gyűrűs humorista, aki közel áll a 12 éves kamaszlányához, éppen ezért közös utat is terveznek.

 „Egy pár napos hazai kimozdulásunk lesz, együtt járunk úszni a közeli Makár tanyára, ma ér véget egy ötnapos rajztábor, és gyakran van együtt, még gyakrabban jókat beszélgetnek a barátnőivel, hirtelen kamasszá lett, erről is jegyzetelek a 10 éve írt naplójába. Úgy fest, megvalósul Ritám terve: összehozta a megálmodott prágai utat. Egyébként a nyarat festéssel töltöm” – avatta be a napilapot Nagy Bandó, aki számára az elmúlt hónapok igen tartalmasan telnek.

„Május 13-án, az orfűi kiállításom nyitásakor mutattam be a Mögöttem az élet című kötetem, egy hónap múlva, Pesten, a Vörösmarty téren, a Könyvhéten tapasztalhattam meg, mennyire megszerették az olvasók: a dedikálás kezdetekor már hosszú sor várt, és két órán át nem szűnt meg a sor. Az olvasói levelek azt mutatják, kedvencek lettek a kétperces novelláim. Ezek az írások egy nagy kalandra hívják az olvasókat, hisz az emberiség kultúrtörténetébe helyezem be az én történeteimet, emlékeimet, 75 évem mozaikjait, és mire a végére ér az olvasó, összerakhat egy színes és érdekes mozaikképet. Emlékirat és mégsem az. Az kiállításom megnyitóján úgy 140 érdeklődő volt jelen, és mivel egy hónapon át minden hétvégén ott voltam, később is sokan jöttek. Több vendégem ledöbbent a hajléktalan portrékat látva, aztán a nagyteremben időztek, hosszasan gyönyörködve a sokféle képet látva. Idén még két kiállításra készülök, október elejétől Tamásiban, a Vályi Péter szakközépiskola aulájában, október 27-től pedig Szentendrén, a Hamvas Béla Könyvtárban, Hopka Károly festőművész képeivel együtt lesz látható két tucat képem. A megnyitó után a Bandó 75 című műsorom kerül színre. Közben október derekán Londonban, november derekán pedig Dublinban lépek föl az ott élő magyarok vendégeként.”

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!