2025. December 25.   |   Eugénia napja

Hirdetés

Német parasztlázadás: országos káosz

Óriási sztrájkot tart három ágazat is a szövetségi kormány megszorító politikája ellen. A gazdálkodókhoz, csatlakoztak a vasutasok és az árufuvarozók is.

Hirdetés

Németországot a közlekedés összeomlása és a társadalmi káosz fenyegeti ezekben a napokban. A tervek szerint a gazdálkodók, a kamionsofőrök és a vasutasok egyszerre állítják majd le a forgalmat. Az egységes fellépésükkel akarják lemondásra felszólítani a súlyos megszorításokat tervező kormányt.

Ahogy az AcNews is beszámolt róla, a kormány mezőgazdasági gázolaj- és gépjárműadó-megtakarítási tervei ellen lépnek fel elsősorban.

Dirk Engelhardt, a Szövetségi Teherszállítási és Logisztikai Szövetség (BGL) elnöke elmondta, hogy a szállítmányozók is meg akarják mutatni a közlekedési lámpás kormánynak, mit gondolnak üzletellenes politikájukról.

Ezzel egy időben a Német Mozdonyvezetők Szakszervezete (GDL) is bejelentette, hogy újabb vasúti sztrájkok következnek, mivel nem sikerült megegyezni a szakszervezeteknek a jövő évi bérekről és a jobb munkakörülményekről az állami Deutsche Bahn-nal – írja az EconomX.

A Német Gazdák Szövetsége (DBV) az állami gazdálkodói szövetségekkel és az LsV-Germany-val közösen január 8-tól szólította fel országszerte az agrárium szereplőit az egy hetes tiltakozó felvonulásra.  A Gazdaszövetség közlése szerint amennyiben Scholz kormánya nem vonja vissza az adóemelési terveit, akkor január 8-tól mindenhol „úgy lesznek jelen, ahogy azt az ország még nem tapasztalta”.  

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés